Banda Marci

Banda Marci prímás, a hallgató magyar nóták mestere. 1847-ben született Vácon, atyja Mihály, a híres Bihari Jánosnak volt társa. Banda Marci már kora gyermekkorában árvaságra jutott, s mint 13 éves muzsikust a híres öreg Rácz Pali vette gondjai alá. Az ö bandájában sajátította el a remek magyar hallgató nóták játszását. A 80-as évek elején a fővárosba került Banda Marci, ahol letelepedett, és kedvence lett a budapesti közönségnek. A jeles zenész négy derék muzsikus fiút nevelt. Egy kis családi házat szerzett a Hársfa-utcában és a nagy fővárosban ő lett az egyedüli cigányzenész, ki háziúrnak mondhatta magát. Több évig a „Budapest“ kávéház állandó zenésze volt.  Egyik csúcspontja az 1903-ban a Népszínházban megrendezett prímásverseny volt, melyben a 25 estén át bemutatkozott 25 prímásból és zenekarból Banda Marcié lett az aranyérem. Muzsikálását így jellemezte Vác tudós történetírója, Tragor Ignác: „Játéka az érzésnek őszinte odaadó melegségével volt áthatva. Nem cifrázott, nem cigánykodott, nem illegette magát. Egyszerűen és szerényen, de párját ritkító melegséggel szólaltatta meg a hegedűjét. Teljesen átérezte az egyes dalokat, belehatolt a szellemükbe és így szépségüket a maguk egészében varázsolta bele hallgatóinak szívébe.” 1924 őszén hazaköltözött Vácra. 1924. december 29-én, délután 6 órakor, 78 éves korában hunyt el, sógornője Hattyú utcai házában.

Zenék:

https://gramofononline.hu/1938096488/banda_marci_csardas

Gramofon Online / Marci csárdás I. és II.

Gramofon Online / Eltörött a bíró lába / Jaj, de beteg vagyok

Gramofon Online / Sej, haj, feleségem neve Sára

Gramofon Online / Keringő a „Hercegkisasszony” c. operettből

https://www.youtube.com/watch?v=wV2CY2F1xNA

https://www.youtube.com/watch?v=4V7ldtGH_XE

https://archive.org/details/78_a-fonba-szl-a-nta_banda-marci-s-cignyzenekara_gbia0274897b

Forrás:

 

http://magyarnota.network.hu/blog/ma-is-szol-a-magyarnota-hirei/kora-egyik-legnagyobb-muvesze-volt-banda-marci

Budapesti Hírlap, 1904. március

Czigányzenészek Albuma, Markó Miklós