Együtt lenni öröm a Szenty Galériában! A Szentandrássy Roma Művészeti Galériába igyekeztem a Péli Tamás emlékkiállítás záró eseményére december 29-én. Amint kiléptem a házunk kapuján, Lilivel futottam össze. Lili Péli Tamás özvegye. Őt nem hívták meg sem a kiállítás megnyitójára, sem a finisszázsra. Csalódott és felháborodott volt. Gondolom, a szervezőknek nincsenek ismereteik Liliről, nem közszereplő, nem írt a Tamással való kapcsolatáról, mint Pethes Mária író, költő. Lili muzsikus cigány asszony, nem forog értelmiségi körökben. S bár házasságuk rövid tartott, őket tényleg a halál választotta el egymástól. Ott voltam az esküvőjükön. Tomi azt mondta a meghívott rokonoknak, barátoknak: hazaérkeztem. Ahogy Pethes Mária, Lili is sok érdekes epizódot mesélhetett volna a közönségnek, de mások is, azon kevesek, akik még élnek, s akik sok időt töltöttek vele. Például. Daróczi Ágnes. De Hága Antónia is, hiszen egy időben voltak országgyűlési képviselők. Ők olyan információk birtokában vannak Tamásról, ami színesebbé tehette volna a róla való ismereteket. Ezek a gondolatok valójában nem a szervezők munkájának kritikái, csak adalékok Tamás életének állomásairól. És még egy megjegyzés: Tamás édesanyjának családját a muzsikusok Fejes családnak ismerik. A családnak van egy nótája, a Járok-kelek a határban. Hogy miért épp ez a nótájuk, ezt a titkot most nem árulom el, noha egyáltalán nem.*.
Budapesten születtem 1973 ban.Kakucson élek születésem óta. Nagyon szeretem, mert nagyon közel van a fővároshoz, de a település mégis megtudta tartani falusias jellegét és hangulatát. Nyolc éves koromig egy klasszikus cigánytelepen éltem, majd a tanács kiutalt a családomnak egy „CS” lakást, egy szegregátumba, ahol nagykorúságomig éltem.A cigánytelep és a szegregátum meghatározó lett az életemre, hiszen a gyermekkori impulzusok, a szegregátumi lét társadalmi igazságtalanságai meghatározták a pályámat, gondolkodásomat.Novelláim gyakran ebből az igazságtalanságokból jönnek, irodalmi nyelven tolmácsolva.Meggyőződésem, hogy rámutatva a szépségre de leginkább a becsapódás valóságára, tudatnom kell a jelenkornak és az utókornak azt a világot, ahonnan érkeztem, ahonnan küldtek.Két évtizedig voltam kisebbségi képviselő helyi és területi szinten. Három évtizede civilkedem, kisebb-nagyobb sikerekkel. Meggyőződésem, hogy remek dolgokat csinálok, amelyek befektetések a jövőnek.A Wesley. -n szereztem szociális munkás diplomát, és jelenleg is tanulok, a Miskolci egyetemen mesterképzésen veszek részt kulturantropológia szakon.Mert mindig érdekelt az ember, a közösség, a különböző kultúrák egymás melletti élése, és megférése. Oláh JózsefHúszforintos történetemAnyám az új piros melegítőbe öltöztetett, a kis kopott csizmát adta rám, amit este kitakaríttatott velem.-Ez a melegítő jól áll rajtad fiam, sokat mászkálsz a pályára, igazi sport ruciban leszel majd lefényképezve gyerekem – mondta, miközben a cipzárt húzta fel a melegítő felsőmön, megigazította a vállát,.*.
Budapesten születtem 1981.11.01-én .Édesanyám egyedül nevelt minket az öcsémmel. Apámmal korán elváltak.Székesfehérváron végeztem a középiskolát. Ez egy konzervatórium volt, zongora szakon végeztem.Majd Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskolán ének–zene, karvezetés szakon diplomáztam, és szereztem középfokú angol nyelvvizsgát.Ezt követően Budapestre költöztem vissza, ahol néhány évig tanítottam gimnáziumban, majd egy másik iskolában csak óraadóként.Végül másfelé vitt az utam.Néhány évig keresgéltem…, voltam porszívóügynök, dolgoztam sushi bárban, lámpaügynök is voltam, utcai parfümárus stb…Végül 29 éves koromban egy telekommunikációs multi céghez szerződtem mint üzletkötő.2017-ben mentem férjhez, és Fótra költöztem. Majd később Erdőkertesre. Első lányom 2019-ben született, 2020-ban pedig a második.Jelenleg is a gyerekekkel vagyok. Szerelmeken, és az életen filozofálgatni, mert minden szál összefut, ha közben vannak is boldog pillanataink, sosem felejtünk, kikerülhetetlenül egybetart az életünk, egy végtelen párhuzam, amely legvégül egybeolvad, és akkor már nem számít az idő, sem a múlt csak a jelen.Az ember 30 éves korára annyi sebet gyűjt, hogy a további éveiben ezeket hivatott újra és újra átkötözni, óvatosan végig, nehogy valamelyik gennyes seb is felszakadjon, mert akkor kezdheti elölről a kötözést, melyet oly nehéz munkával old meg, majd rendszeres ellenőrzés alatt tartja azokat a sebeket, melyeket ugyan elfedni végleg sosem tud, de mégis valahogyan összefoltozzuk magunkat, szép ruhába bújunk, megfelelő állarcot választunk,.*.
Szepesi József, 1948 Salgótarján – 2001 Budapest. Gyári munkás. A költő Salgótarjánban született 1948-ban. Apja cipő- és hegedűjavításokat vállalt, de festett, rajzolt és a szoborkészítéshez is értett. A művészetek iránti rajongását tőle örökölte. Négy éves volt, amikor az édesapja meghalt, tizennégy éves koráig intézetben, nevelőszülőknél volt. Szobafestő-mázoló szakmát tanult, hogy minél hamarabb kenyérkeresővé váljon. Felnőtt fejjel levelezőn végezte el a közgazdasági technikumot. Az örökös nyugtalansága miatt több munkahelye volt, dolgozott rakodómunkásként, tűzhelygyárban, öntödében, embertelen körülmények között öntvényt tisztított, savas, lúgos gőzben. Egyik munkahelyét (Salgótarjáni Ötvözetgyár) “halálgyárnak” hívták, ahol egészen a csoportvezetőségig vitte.Közben írt. A hetvenes évek elején jelent meg az “Elszórtan, mint gyom” című verseskötete. Rendszeresen publikál különböző műfajokban (vers, novella, tárca, esszé stb.) az Írószemlében, a Palócföldben, napi és heti lapokban.1972-től közéleti költőként emlegetik. Szociális érzékenysége az elesett, kiszolgáltatott emberek felé vezeti. A dolgok mélyére ás, hogy hitelesen tárja fel a problémákat. A “Telepi cigányok” című riportkönyvét említhetném, ahol a sorsok szinte megelevenednek, s mi tanúi lehetünk az eseményeknek. A kendőzetlen őszinteség a nyitja Szepesi József írásainak.1986-ban a Romano Nyevipe, az első cigány újság szerkesztője, s amikor elfogyott a pénz, egy évig főszerkesztője volt. Riportjaira a szociográfiai mélység volt a jellemző. Írásai nemcsak a felszínt karcolták meg, hanem a.*.
Szegedi Tamás András Író, vagy mi… De többnyire színész, rendező. Tollat csak akkor ragad, ha van miről szólnia. Ritkán születnek versei, és azok is óvatosan látnak napvilágot, félénken bújnak elő a fiókból. 35 éves. A színházban a közlés, a nézőkkel való párbeszéd, a beavató aktus, a színpad és a néző közötti fal lebontása inspirálja. Írásaiban az emberi kapcsolatok törékenysége foglalkoztatja. Számára az élet akkor szép, ha kihívásokkal teli. A problémák megoldandó feladatok. Szegedi Tamás “A szerelem pedig egy törékeny tükör. Ha meglátod magad benne, jó, ha összetört, balszerencse.” Maradok Nem adod?Ne add! Nem kell!KegyelembőlVagy szánalombólA szó hamis. Ne mondd, hogySajnálod! Te istudod, hogyNem is! Ha sajnálnád,Nem szólnál.A szemed beszélne. A vállad látom,Meg a hátad…Nem megyek utánad,Azért se! * Szegedi Tamás András Szürkület A konyhában a kövek,Ismerik lépteidet.A ház mellett a fák is,Hajlonganak rád is. Az ajtó nehezen nyílik,Nehezen csukódik.Én is, nehezen nyílok,Fájón becsukódok.* Szegedi Tamás András Régen Akiért jöttek időben,Az óvó néni megdicsérteHogy ügyes volt, vagySzépen játszott,Vagy segített teríteni. Engem nem dicsért meg.Apám miatt.. tudom…Régen, apám tetszettNeki, meg másnak is.De nem baszta meg… * Szegedi Tamás András Csillagfénye Hagyj itt, ne vigyél!Terhed leszek így…Hagyj, jó lesz, na…Menj, látod, a mosoly… A mosoly segít, neked,És belehalok, amígA szám feszítem ésA szemeim.*.
Szegedi DezsőAz egész egy bohó játékMiskolcon születtem, s 27 éves koromig ott is éltem. Barakosinak vallom maga, hiszen 4 éves korom óta itt laktam, vagyis ott nőttem fel, itt eszméltem önmagamra, az életre.A Szondi-telep, vagyis a Barak Miskolc egyik ikonikus munkás-telepe volt. A személyiségem, identitásom alapköveit itt raktam le, az itt szerzett élmények, tapasztalatok meghatározóak az életemben.Eredeti végzettségem szerint öntő-formázó vagyok. Tíz évig dolgoztam egy miskolci öntödében. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben a közegben dolgozhattam, s szeretett kollégáimtól rengeteget tanulhattam.Az egyetemi tanulmányaimat 1999-ben kezdtem meg az ELTE akkori Szociológiai Intézetének szociálpolitika szakán. Az egyetem elvégzését követően alapvetően roma integrációs szakpolitikai ügyekkel foglalkoztam, majd később szociális munkásként dolgoztam. Az utóbbi években különböző tehetséggondozó projektek megvalósításában veszek részt. Az 1Magyarország Kezdeményezés alapítótagja és aktivistája vagyok.Mindig is érdekelt az irodalom: a próza és a líra is. Ebben meghatározó inspirációt leginkább az édesapám: Szegedi Dezső jelentette, aki színművész lévén nagyon közeli, mondhatni intim, érzéki viszonyban van a versekkel.Nagyon sokáig csak olvastam, élveztem a karcolatok, novellák, vaskosabb regények gondolatébresztő, mély, embertől embernek szóló üzeneteit. Sosem gondoltam arra, hogy egyszer „verseket” fogok írni. Az egész egy bohó játékkal kezdődött. Az egyik munkahelyemen a születés- vagy népnapos vagy éppen a búcsúzó kollégákat „verssel” köszöntöttük. Ezek az.*.
Rigó Tibor vagyok. Szlovákiában születtem 1961 februárjában. A Csallóköz egy magyarok lakta falujában Légen élek feleségemmel és két gyermekemmel és már két unoka kíséri figyelemmel minden léptemet.Nagy családból származom 10-en voltunk testvérek.Apám végig küzdötte a második világháborút a fronton, a háború után hosszú évekig volt Málenkij roboton Oroszországban. Átlőtt lábakkal tüdőbetegen jött haza, mégis volt elég ereje arra, hogy 10 gyermeket neveljen, tanítasson, házat építsen családjának. A mezőgazdaságban dolgozott egész életében, anyám háztartást vezetett, 50 évesen, mikor mi már felcseperedtünk szintén a mezőgazdaságban helyezkedett el, mellette varrónőként dolgozott esténként.Sosem volt játékom, csupán a könyvek világába merülhettem el, egyéb lehetőségem nem volt, de ez mindig lekötött, a versek világába valahol itt cseppentem bele. Épületlakatosnak tanultam, gépészként dolgoztam 36 évig, majd 3 évig biztonsági őrként, jelenleg, most már 4 éve, állatkertben vagyok karbantartó.Az írást úgy tíz éve kezdtem, Benedek Elek meseíró pályázat volt a falunkban, ahová én egy cigány verses mesével neveztem be. Nagy meglepetésemre, 40 pályázó közül az első helyezett lettem. A zsűri elnöke, Szőke László költő meghajolt előttem, és kért hogy folytassam az írást, mert született költő vagyok és ez ritkaság a mai világban. Hittem is nem is a szavait, ám valahogy mégis írni kezdtem, a versek világa az ahol.*.
Pethes Mária cv. 1955. január 24-én születtem Budapesten.Nagyszüleim Jászapátin neveltek csecsemő koromtól iskolás koromig. A családi legendárium szerint Nagyapám apja cigányprímás volt, akit muzsikálás közben leszúrtak, amikor két vitatkozó közé lépett azokat békíteni.Nagyapám iskola igazgatóként, kántortanítóként lakóhelye kulturális életének meghatározó szereplője, motorja volt. Színi előadásokat írt és rendezett, verseket, dalokat írt, rézfúvós együttest alapított, annak karnagya lett. Saját pénzéből vásárolt hangszereken tanultak a város – többnyire cigány – gyerekei, akikkel országszerte koncerteztek. Nyaranta a Balatonhoz vitte a zenekar tagjait nyaralni, amiket támogatásokból, rokoni, baráti segítséggel oldott meg.37 hangszeren tudott játszani. Számos tanítványa közül több elismert cigány muzsikus lett. Négy éves korom óta írok, de költészetem Péli Tamás festőművész oldalán teljesedett ki, akivel akkor találkoztam, amikor 10 évig cigánygondozó voltam Zuglóban, s aki válásaink után nyolc évig szerető párom, alkotótársam volt. Halála után elhagytam a zajos fővárost, leköltöztem Agárdra, mert a Velencei-tó szépsége, a táj természetes csendje megihletett. Eddig 27 könyvem jelent meg. Közülük 3 regény, amelyek közül a Zenekar 1-2-ben emléket állítottam az elődeimnek és Péli Tamás festőművésznek. Most a 4. regényemen dolgozom. Apolitikus vagyok, de mindenkor felszólalok szabadság korlátozása, az erőszak, a kiszolgáltatottság, az előítéletek ellen. Kovács József Hontalan költő elhíresült mondása szerint alkotok: „Úgy kell írni, ahogy élünk.*.
Pató Selam (1975, Budapest-) A Magyar Köztársaság Hazai Kisebbségekért Díjával 2011-ben kitüntetett író, költő,műfordító. Újságíró, 2011-től a Magyar Újságírók Országos Szövetsége rendes tagja, a Cserhát Művészkör és a Krúdy Gyula Irodalmi Asztaltársaság egykori rendes tagja. 1995 és 2015 közt számos kisebb kulturális és vallási folyóirat munkatársa volt, többek közt: 1996-ban lett a Közös Út – Kethano Drom negyedévente megjelenő roma kulturális folyóirat újságíró munkatársa, később olvasószerkesztője, 2015-ig. 2001-ben alapította a népek vallási és kulturális szakadékainak oldására az Újjá-születés című folyóiratot, melynek 12 éven át volt főszerkesztője, kiadója. 2005-től 7 éven át a Keresztény Alkotók Közössége Glória című ökomenikus lelkiségi folyóiratának főszerkesztője, illetve a szervezet alapító-vezetőségi tagja. 2006-2011-ig a Szárnyaló Képzelet független művészeti lap főszerkesztő-helyettese. 2012-ben az MRNÖ kiadásában havonta megjelenő Somnura – Jelek roma közéleti-kulturális folyóirat főszerkesztője. 2000-ig a Kristály és Délibáb c. magazinok szerkesztője. A Romano Zhurnalo, Léleküdítő Magazin, Pandúr magazin egykori külső munkatársa,valamint számos regionális periodikáé. Alkalmi publicista pl. a Szabad Föld, Magyar Jövő, Napút, PoLíSz, Kráter stb. hazai –, és külföldi lapoknál, német, szerb fordításban olvashatók művei, pl. Kód, Alav stb. Antológiák, almanachok, kortárs költők és írók könyveinek szerkesztője, lektora, recenzense, fordítója, illusztrátora. Ír esszéket, tanulmányokat, novellákat, elbeszéléseket, verseket, riportokat, interjúkat, tudósításokat, beszámolókat és regényeket, eddigi fő.*.
Orsós Jakab Nagykanizsán született beás családban 1920-ban, 2002-ben hunyt el.Elhunyt 2002. május 19.Fafaragó művész, szobrász és íróFelnőtt fejjel folytatott tanulmányokat, két gimnáziumi osztályt végzett. 43 évig olajipari technikusként dolgozott, közben ébren tartotta a cigány fafaragó hagyományt, amelyet családjától örökölt, ősei mind fával dolgoztak, teknőket és egyéb használati tárgyakat készítettek. Orsós Jakab is már gyermekkorában is próbálgatta a fafaragást. A cigányság ősi mesterségei többnyire kihaltak, helyettesítették a modern ipar termékei. Orsós Jakab viszont megtalálta a fában a művészet anyagát, rengeteg szép faszobrot készített, országosan is ismert népművész vált belőle, szobrai számos kiállításon szerepeltek.Orsós Jakab másik szenvedélye az írás volt, novelláit rendszeresen publikálta szépirodalmi lapokban és antológiákban. (Egerszegi füzetek ’83 : Válogatás a Zalaegerszegi Írókör munkáiból. Zalaegerszeg, 1983.) Kiadója lett az 1995-ben indult Pannon Tükör című lapnak és elnöke a Zalai Írók Egyesületének. Két novelláskötete jelent meg, novelláiban a beás cigányok életét mutatta be és az iparosodás okozta átalakulás gondjait, nehézségeit. Orsós JakabSzürkület Szürkületben jöttek ki hozzánk az erdőszélre, a jegyző, meg a tanító. Ösz-szeírtak bennünket, és közölték, hogy a gyerekeknek iskolába kell járni. A szüleink sírtak, jajgattak.– Jaj, drága jegyző úr, minek ezeknek iskola? Mink is megvoltunk nélküle,ezeket a szegény ártatlanokat minek kényszerítik? Hát nem jó ezeknek itthon, hát mit vétettünk,.*.