371 csillag

A megsemmisítés helyszínei

A német nemzetiszocialista hatalomátvétel után néhány hónappal, már 1933-ban működtek koncentrációs táborok. Ezek a lágerek képezték a náci uralom központi elemét, hatalmuk fenntartását, faji ideológiájuk kiteljesítését. A táborok létrehozásának célja, a „munka általi megsemmisítés” mellett az alacsonyabb rendűnek minősített emberek tervszerű legyilkolása és politikai ellenfeleik megsemmisítése volt.
Himmler, az SS vezér 1934-ben vette át a lágerek feletti parancsnokságot, ekkor a kisebb táborokat fokozatosan megszüntették, és nagyobbakat hoztak létre: Sachsenhausent 1936-ban, Buchenwaldot 1937-ben, Mauthausent 1938-ban, Ravensbrücköt 1939-ben. A nácik által elfoglalt országokban szintén létesítettek koncentrációs és munkatáborokat.

Lengyelország összeomlása után Kelet-Felső-Sziléziát a Birodalomhoz csatolták. Himmler 1940. április 27-én hozott parancsa alapján itt hozták létre az auschwitzi koncentrációs és megsemmisítő tábort. Az első transzportok 1940 júniusában érkeztek. 1941-ben az SS vezér elrendelte egy újabb táborrész megépítését Auschwitz-tól 3 kilométerre, Birkenauban. A főtábort Auschwitz I–nek nevezték, a II. tábor az Auschwitz- Birkenau elnevezést kapta, ezen kívül működött még egy tábor Monowitzban, Auschwitz III. néven. Auschwitz-Birkenau volt a legnagyobb, egyben a legembertelenebb tábor, itt működtek a krematóriumok és a gázkamrák. Itt alakították ki a cigányok számára is a családi tábort.

Auschwitz-parancs

A Harmadik Birodalom második legbefolyásosabb embere, Himmler, 1942. december 16-án kiadott, úgynevezett „Auschwitz-parancsára” alakították ki a cigányok deportálására az elkülönített cigánylágert. Csak a következő évben 19 000 cigány embert hurcoltak ide, 1944-ben további csoportok érkeztek, 2200 gyereket pedig gyermekotthonokból szedtek össze. Becslések szerint csak a cigány családi táborban 23 ezren haltak meg.
De ez a szám meglehetősen vitatható, mert a lengyel és a szovjet területekről idehurcolt cigányok adatait nem vették fel, őket egyenesen a gázkamrába küldték. Raboskodtak cigányok a német lágerbirodalom más táboraiban is. A német, lengyel és szovjet állampolgárságú cigányokon kívül voltak Auschwitz-Birkenauban osztrák, cseh, szlovák, francia, holland, belga, spanyol, norvég, jugoszláv és magyar állampolgárságúak is. A cigány áldozatok számát ötszázezerre becsülik.
A „Zigeunerlager” 32 lakó- és 6 kiszolgáló-barakkból állt, az ideszállított foglyokat „Z” betűvel és mellette sorszámmal regisztrálták. A cigánytáborban a családok együtt maradhattak, hogy az SS-nek könnyebb legyen a dolga, mert a családjuktól elszakított emberek ellenálltak, kezelhetetlenné váltak. A családi táborban még rosszabbak, még embertelenebbek voltak a körülmények, mint a többi táborrészben. A barakkok túlzsúfoltak voltak, az eső beesett. Járványok tizedelték az embereket: kiütéses tífusz, vörheny, tuberkulózis és diftéria. Naponta húsz-harminc halott volt egy-egy barakkban.

A gyerekek között terjedt a „noma”, egy rákszerű vírusos betegség. Ettől az állcsontjukig átlyukadt az arcuk, mások az éhezéstől annyira lefogytak, hogy kiálló csontjaikon gennyes sebek keletkeztek. A beteg gyerekek számára külön barakkot létesítettek, ahol a rothadó szalmazsákokban férgek nyüzsögtek. A táborban általános vízhiány volt, mert a vizet a krematóriumok működtetéséhez használták fel, s fertőzött volt a talajvíz is. A beteg, lázas gyerekek a szomjúság miatt a talajvizet itták. A családi tábor foglyait nem vitték külső munkára, így még annak a lehetőségétől is megfosztották őket, hogy némi élelmet tudjanak szerezni maguknak. A táborlakók ugyan kaphattak csomagot, de a cigányoknak nem volt kitől. Rokonaik vagy meghaltak addigra, vagy ők is lágerekben voltak. Az SS vezér 1943 júliusában meglátogatta a cigánytábort, s miután megismerte a helyzetet, kiadta a parancsot a megsemmisítésükre.

A lázadás

A „Zigeunerlager” lakói megneszelték, hogy a tábori hatóságok 1944. május 16-án a kivégzésüket tervezik. (Memorial book, K.G.Saur, 1993, p.1547) Ahelyett, hogy szó nélkül engedték volna, hogy a gázkamrákba vezessék őket, fellázadtak. Férfiak, nők, gyermekek ormótlan fegyvereket készítettek, melyek ugyan nem vehették fel a versenyt az SS felszerelésével, ám, amikor kora reggel megérkeztek a katonák, hogy a halálba vezessék őket, kövekkel, vascsövekkel, deszkákkal, szögesdróttal sikeresen visszaverték az első támadást. Az SS-t meglepetésszerűen érte az ellenállás és parancs híján nem tudták, mit tegyenek. Közben megérkezett az újabb transzport, a táborparancsnok lefújta a támadást, a vonatokhoz vezényelte a katonákat.

Esély a túlélésre

1944. május 23-án az I-es főtábor 9-es és 10-es blokkjába áthelyeztek több mint 1500 főt, akik közül kiválogattak 82 fiatal férfit és másnap továbbküldték őket Flossenburgba, 144 fiatal nőt pedig Ravensbrückbe deportáltak. 1400 embert augusztus 2-án Buchenwaldba szállítottak, 35-en büntetőszázadba kerültek, szökési kísérlet miatt két férfit agyonlőttek. 1944. augusztus másodikán kiválogattak és más táborokba szállítottak 1408 főt.
A cigánylágerben maradt 2897 embert augusztus 2-ról 3-ra virradóan, egyetlen éjszaka alatt legyilkolták. Többnyire idősebb férfiakat, asszonyokat, és gyerekeket. Tetemeiket a krematórium nem győzte elégetni, árkot ástak ott égették el őket.

A jelen

Romani Rose, polgárjogi aktivista, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke:

“A mai napon szeretnénk megerősíteni a
tudatot, hogy a szintók és romák nem
csak áldozatok voltak. Kisebbségünk
holokauszt történetének része azok
bátorsága is, akik kilátástalan helyzetben
is szembeszálltak gyilkosaikkal. Ez az
önérvényesítésért folytatott létfenntartó
küzdelem méltó a tiszteletünkre és helyet
érdemel történelmi emlékezetünkben.”

Elhangzott:
2015. május 16. Nemzeti Színház

© 2019. Roma Produkciós Iroda Alapítvány - Minden jog fenntartva!