Szentesi János

1975. augusztus 18-án születtem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kemecsén! Jelenleg Pest megyében élek! Családom hagyományát, vállalkozását ápolva, 21 éves korom óta dolgozom aktívan az építőiparban, cégünk döntő mértékben szerkezetépítési és vasútépítési munkát végez.

Egész életemben vezetőként dolgoztam, alvállalkozók segítségével és saját alkalmazásban nagyon sok embert megismertem, alkalmaztam! Gyermekkorom óta foglalkoztam emberekkel, emberek problémáival. Sorkatonai szolgálatot nem vállaltam, de a szociológiai, pszichológiai, filozófiai érdeklődésemet éppen az emberekkel kapcsolatos közvetlen és gyümölcsöző viszony okán mélyítettem el!Általános iskolai tanulmányaimat Budapesten /VIII. kerület Jázmin utcai és Erdélyi utcai általános iskola/ kezdtem meg!Székesfehérváron a Jáky József Technikumban érettségiztem. és Magasépítő Technikumba jártam, de jogi pályára készültem, ezért a

Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán Jogász szakra nyertünk feleségemmel felvételt. Nős vagyok, két kislányom van! Célom egy monumentális regény megalkotása, aminek tengernyi fórumhozzászólás, dalszöveg, esszé és vers lett mellékterméke!

Szentesi János

Rögtönzött verzió!

Őriznünk a társadalmi békét kéne olyan konoksággal, ahogyan a konok megbélyegzést őrzi rovásunkra a társadalmi közbeszéd. Az eleve elrendeltet, a meghatározottat mégis vessük le magunkról. David Hume szerint semmi nem biztos. Azt, hogy a nap holnap ugyanúgy föl kel mint ma, nem tudhatjuk. Akkor velünk kapcsolatban miért tudják azt, ami rombol, roncsol, fölemészt bennünket? Nem tudják. Nem tudhatják, és nem engedjük meg, hogy rosszul tudják. A determinált állapotnak befellegzett. Olyan, hogy többségi társadalom, mely szándékkal gonosz, bízunk benne, nincs, de hatékonyak a kommunikációs fegyverek és ragályos a kór, a szavak gondolatainkba ágyazódnak, elmélyednek, veszélyes övezet, mégis pozitív szemlélet mellett megerősítem, olyan, hogy többségi társadalom, mely szándékkal gonosz, még nincs és ne is legyen. Olyan, hogy létrehozott tömegek, melyek azt szajkózzák, amit meghatároznak számukra, létezik, de ne létezzen. Ne létezhessen! Legyen kitűzött cél annak bojkottja, hogy bizonyos szint alatt nem lehet a nívó pálca mutatója. A társadalmi történésekben folyamatosan jelen kell lenni. A pozitív történésekben kell legyen részünk és jelenlétünk, nem a negatívban. Abból kollektíven többé nem kérünk, mert ami például Gázában folyik, arra távlatokban Magyarországon és Európában nincs szükség. Nem kérjük a másokét, de nem engedjük a magunkét. A jövőben semmiképp. Ennek olyan egyszerű a magyarázata, mint ahogyan tudjuk, hogy amikor lemegy a nap, beáll az éjszaka. Ennyi. Ez biztos, ebben David Hume sem vitatkozna. Nekünk pedig nem szól többről küzdelmünk, de kevesebbről sem szólhat, mint arról a változásról, ami megkérdőjelezhetetlenül megérkezett. A változás jelenlegi világunk alaptörvénye lett. Törvény a törvények felett. Nekünk is szükséges változnunk. A pökhendi dölyf jóra nem vezet. Elérkeztünk ahhoz a demarkációs vonalhoz, ahol döntenünk kell, mert a helyzet kiélezett. Folytatjuk tovább azt, ami megöl bennünket, amivel megöltek bennünket, vagy fölállunk a padlóról és megküzdünk önmagunkért! Egyenes derékkal. Értelemmel. Méltóságteljes önérzettel, bátorsággal. A megtalált hangunkkal. Mindannyiunk szellemi, jellemi, testi és lelki épsége érdekében. A mindannyiunk gyűjtője nem kicsi. Az egész univerzumot is érthetjük alatta.

Magyarokként, akiknek boldogan valljuk magunkat, a világban megvívtuk rangunkat. Akkor is, ha újra burjánzó szélsőséges ideológiák miatt ma jobb helyeken megint köpnek miattunk egyet, normális értelemben kivívtuk az előkelő helyet. Magyar-magyaroknak a világ tenger tiszteletet köszönhet, zsidó-magyaroknak ugyanígy, de német-magyarjaink, görög-magyarjaink, szlovák-magyarjaink, üzbég-magyarjaink és a teljesség igénye nélkül, cigány-magyarjaink sincsenek kevesen. Amerikában például két dolgot tud az átlag buta rólunk. Az egyik, hogy kis országunk egy pont, nem csak a térképen és halálra röhögik magukat azon, hogy hadüzenetet küldtünk nekik egykor, a másik amit tudnak, hogy itt mindenki cigány. Tévhit, de így tudják. Szóval magyar tudatú magyarjaink a világban Magyarország tekintélyét mindannyiunk számára megvívták és külön származási bizonylatot sehová nem csatolva, boldogan voltak magyarok. Nem hivalkodtak nem magyar magyarságukkal.

Akik magyarságukkal hivalkodnak, azoknak nincs más hivalkodási alapjuk. De átlag butákként abban a tévhitben élnek, hogy minden, ami Magyarországnak a világban presztízst teremtett, azt magyar-magyaroknak köszönhetjük, de ez az előbb vázoltam, nincs így. Ezért sincs jogalap ahhoz, hogy féktelenül gyakorolják pökhendi dölyfüket. A pökhendi dölyfnek befellegzett. A fellegek nem származásfüggőek. Semmilyen fajtának nem kedveznek. Ha befellegzett, ennyi volt. Vége van és kész.

Magyar-Magyarország lám, nem létezik. Voltak itt törökök, tatárok, oroszok, ukránok és vannak is. A teljesség igényét nem kimerítve, gyermekek születtek a kapcsolatokból és a vérkeveredések követhetetlenek, mint ahogyan az sem követhető, hogy mennyi kínai, arab, zsidó, indián, fekete, üzbég és a teljesség igénye nélkül cigány-magyar gyermek született, csak az elmúlt 25 évben országunkban. Bizony, multikulturalizmus van. Ahol a változás alaptörvény lett, mint említettem, törvény a törvények felett. Akár óriási, akár minimális változtatásokról, de mindenképpen szemléletváltásról van szó. Nem azt kell hangsúlyoznunk, hogy kivel nem ülünk le beszélgetni, lásd: nácikkal nincs párbeszéd, hanem azt kell meghatároznunk, kivel akarunk tárgyalni a jövőben. A párbeszéd, a kommunikáció elengedhetetlen. Néma népnek a nacionalizmus érti szavát és megszüli azokat a termékmenedzsereket, akik a gyűlölet márkáját tűzik zászlajukra és parlamenti bársonyszékekbe repülnek általa. De itt a vég, mert új időszámítás kezdődik, ahol nem az ámítás nyer teret. A tabula rasa és a tabula smaragdina ideje ellentmondást nem tűrően megérkezett.

A bennünket mustráló tekintetek, következmények nélkül lekicsinylően többé nem bánthatnak, nem fenyíthetnek. Megáll a menet. Nem vagyunk játékszerei a létnek. Közülünk se lépje túl senki a határt, de ha megteszi, azért az egyénen kívül, senkinek nem kell felelnie. Ha egyetemen, ahonnan az ország vezetői kerülnek ki, vizsgán egy puskázót elkapnak, attól még nem lesz az évfolyam megbuktatva. Az egyetemes rend mindenkinek legyen jussa. A viselkedni nem tudó deviáns egyéneket, rövidebben és kímélet nélkül a bemarhult állatokat, minden politikai oldalon 25 év elcseszett politikai rablógazdálkodása, komédiakapitalizmusa, médiaszennye termelte. Terheit a felelős/felelőtlen állam viselje. A mi öntudatunk nem rombolni akar, nem tombolni akar és nem letaposni a másikat. De az sem megy tovább, hogy bennünket következmények nélkül bántsanak! Senki nem bánthat! Nem engedjük, hogy bántsanak! Az átlag magyar állampolgárokat védjük azzal, hogy saját életünk politikai vetülete nem lesz kietlen. Mit képzel a hatalom, meddig mehet még el elvetemültségében? Mennyi embernek kell élnie éhen, hogy méltatlan körülmények között haljon meg, időnap előtt, fiatalon? Ki mondja meg, hogy ezt így kell tenni, hogy ezt lehet? Ki követelhet következmények nélkül ilyet? Ki kapott erre felhatalmazást? Ha nyilván senki, akkor vége van! Akkor új menet kezdődik, melyben a bátrak csillaga fölragyog, de a bátorság maga lesz a ragályos kór, melyből aki megunta a görnyedést, egy részt önmagának szakíthat, mert bátor öntudattal megállíthatjuk a bemarhult állapotokat!

Az intelligencia a homo sapiens fegyvere a fogyatékossággal szemben és aki fogyatékos, az kezelésre szorul. Ha a kormány mentalitása fogyatékos, vagy az állami mentalitás, akkor kezeltetni kell. A nép joga, hogy ne fogadja el a lefokozott létet és ahhoz, hogy ez így legyen, elég megmozdulnia egynek. Vállalom a terhet. Isten nem ül Magyarország bársonyszékében, akkor a gerinc sem hajlik jobban a kelleténél. Jézus mondta, add meg a császárnak, ami jár, rendben, Magyarországon burkolt királyság van, hát császár helyett kapja meg a király ami jár. Az egészséges alázattal nincsen baj, de cserébe mi is elvárjuk a tiszteletet. Tiszteletet nem csak Európa kell adjon a magyaroknak, magyartól is kijár Európának és a magyarnak. Miniszterelnöktől a koldusnak és fordítva, különben maguk a szerepek fognak fordulni. Volt már olyan a történelemben, hogy miniszterelnökből lett templom egere. A brutalitásnak is megvan a maga helye és lám, milyen könnyű elképzelni ezt az esetet.

Apropó magyar a magyarnak. E pillanatban nincs nagyító alatt a ki a magyar kérdése! Magyar az, akinek magyar a lelke. Magyar az anyanyelve. Állampolgársága. Lüktetése. Vére. Magyar az, aki annak vallja magát. Lényegesebb a szabadon megválasztható önmeghatározás, mint amikor bemarhult tömegek mondják meg, hogy ki nem magyar. De erre nincsenek és nem is kell legyenek képletek. Szegénységi bizonyítványát állítja ki az, aki ezen a szinten megreked. Számomra is van ettől fontosabb, élvezzük a színeket!

Án pálpál áméngé! Hozd vissza nekünk!

Án pálpál áméngé, Hozd vissza nekünk,

kodolé grástén, azokat a lovakat,

pálá sávéngo dumo, melyek hátáról,

inzilám é nuvérén. megérintettük a felhőket.

Ná numá ándé lindri, Ne csak álmainkban,

bárár áméngé pákhá, növessz nekünk szárnyakat,

putér ávri, ámáré nyisd ki hunyorgó szemünket.

hishkisárdé jákhá. Életünkbe hozd el

Ándá’máro trályo, a ragyogást

ánthár o biszori, és vidd el tőlünk

táj ingér thár áméndár az árnyakat…

o tunyáriko…

So kámén áméndár inké té lén? Mit akarnak még tőlünk elvenni?

So kámén áméndár inké té lén? Mit akarnak még tőlünk elvenni?

Kánák kothé dyám, Amikor már odaadtuk

vámáro gingyimáto! a gondolkodásunkat is!

Mishto kétháné phágo, Jól összetörten,

Pé páméndé mukhlo, magunkra hagyva,

trályinás o trályo, élünk egy életet,

féri ná ámáro… csak nem a miénket…

Félyástrá trubul té putrás Ablakot kell nyitnunk

pé lumá, a világra,

ké kodo ánglá méndé ándré kérgyá mert az előttünk,

pésko vudár, ajtóit előttünk bezárta,

táj pé kodolésko foro, és annak piacán,

so molél o dár? Mit ér a félelem?

A stílus bűvöl-undorít…

A stílus bűvöl-undorít, a mérték rajtad áll:

Mindkét esetben belopod magad a másik szívébe

és mindkét esetben azonos a szál, csak az egyikben elszakad,

a másikban huzalokká váll. Tanuld mélyen a lélek rejtelmeit,

mert sejtelmesek a jelek, ha nem vagy figyelmes könnyűvé válsz

és könnyen fölkapnak lelki tonnáiddal együtt, a megvadult szelek

s aki ilyen gőgörvénnyel telt mérges szelet fog ki, felárat fizet!

De te jobban tudod mint én, ez a bolygó nagyon kemény,

üteme lassú, mégis láss csodát:

szívedben bármikor fölfokozza indulatát,

mégis marad az, ami lenni mindig is akart,

számodra kell végre kitisztuljon tengerhullámaid mentén a part:

mert jól tudod, pártatlan nem lehetsz,

sebeidet ha kincstérképként szemléled,

énedből azt, aki sajnál: kiveted,

de ahelyett hogy veszítenél, a világ lesz tied…