Szegedi Tamás András

Író, vagy mi… De többnyire színész, rendező. Tollat csak akkor ragad, ha van miről szólnia. Ritkán születnek versei, és azok is óvatosan látnak napvilágot, félénken bújnak elő a fiókból. 35 éves. A színházban a közlés, a nézőkkel való párbeszéd, a beavató aktus, a színpad és a néző közötti fal lebontása inspirálja. Írásaiban az emberi kapcsolatok törékenysége foglalkoztatja. Számára az élet akkor szép, ha kihívásokkal teli. A problémák megoldandó feladatok.

Szegedi Tamás

“A szerelem pedig egy törékeny tükör. Ha meglátod magad benne, jó, ha összetört, balszerencse.”

Maradok

Nem adod?
Ne add! Nem kell!
Kegyelemből
Vagy szánalomból
A szó hamis.

Ne mondd, hogy
Sajnálod! Te is
tudod, hogy
Nem is!

Ha sajnálnád,
Nem szólnál.
A szemed beszélne.

A vállad látom,
Meg a hátad…
Nem megyek utánad,
Azért se!

Szegedi Tamás András

Szürkület

A konyhában a kövek,
Ismerik lépteidet.
A ház mellett a fák is,
Hajlonganak rád is.

Az ajtó nehezen nyílik,
Nehezen csukódik.
Én is, nehezen nyílok,
Fájón becsukódok.
*

Szegedi Tamás András

Régen

Akiért jöttek időben,
Az óvó néni megdicsérte
Hogy ügyes volt, vagy
Szépen játszott,
Vagy segített teríteni.

Engem nem dicsért meg.
Apám miatt.. tudom…
Régen, apám tetszett
Neki, meg másnak is.
De nem baszta meg…

Szegedi Tamás András

Csillagfénye

Hagyj itt, ne vigyél!
Terhed leszek így…
Hagyj, jó lesz, na…
Menj, látod, a mosoly…

A mosoly segít, neked,
És belehalok, amíg
A szám feszítem és
A szemeim szélén

Csillagok forrják ki
Kényszerűen magukat.
Menj, indulj, menj már!
Ismered az utat!
*

Szegedi Tamás András

Fészekhullás

Etettem magamban
A hit könnyű kis madarait.
Felették belőlem
A remény magjait.

Elhordták tőlem
A fészekhez való
Bozontos ágakat.
Tegnap még …
Szeretni láttalak…