Rigó József

1965. május 7-én születtem Tatán. Kölyökkorom meghatározó első évtizedét apám szülőfalujában, Kömlődön töltöttem – ifjúságom színtere már Tata lett. Szüleim felmenői muzsikus cigányok voltak, de ők már egy mára letűnt rendszer fizikai munkásaiként élték le az életüket. Szűkebb családomból már csak az öcsém és én élünk: – édesapám 1992-ben, édesanyám 2013-ban, nálam egy évvel idősebb bátyám 2014-ben halt meg. Pedagógus feleségemmel négy gyermeket neveltünk együtt – nagy vargabetűk után én most újra Tatán élek. Örök autodidakta vagyok, iskoláim: 8 általános és egy be nem fejezett szakmunkásképző – biztonsági őrként dolgozom. Kamaszkorom óta írok verset, több évtizedes lap-/folyóirat-/antológiabeli publikálás mellett ezeddig három önálló verseskötetem jelent meg: Sziromnyi (1993, Új Forrás, Zárlatába a szívverésnek (2002, Széphalom Könyvműhely), Átváltó (2018, Széphalom Könyvműhely). Pályám alakulását illetően, többek között: Mezey Katalinnak, Sárándi Józsefnek, Nagy Gáspárnak és Fodor Andrásnak adózom maradandó hálával és köszönettel… – itt pedig most: néhány, eddig kötetben még nem szereplő, újabb verssel üdvözlöm az Olvasót!

 Rigó József 

Röpvers

I.

– Ősz: ne béküljünk ki!

hazudok hát és másítlak ( )

Tavasznak mondat ki:

a mindenkori áldozat… –

II.

– Elködlik a hold…

vagy szemem könnyes volt?

örömem ragyogtatta

s hogy mindent kitudott ( )

azt magára hagyta:

annak volt a napja… –

  1. szept. 24. Tata,

*

Rigó József 

Ősz

– Mert időt tudott rólam el azért jött

mikorra én világgá-szórtan voltam ( )

szóltam: „érzék szín hervadás és vád van”

ő meg: „bennem kell megszeretned az őszt”… –

  1. szept. 18. Tata,

*

Rigó József 

Ímhol

– A naplemente már

elhagyta

a sírkövek

homlokát

temetői alkony

ez: ülnöm kell

még a ravatalozó

előtti padon

a párhuzamos úton

esti csordák

vonuló autók

viszik a maguk

csodáját

és fénnyel sorra

megvillantják

szemben velem

a sírlapokat

még nem megyek

emlék-foszlányig

maradok

nagyon szeret

valamit

ez a magunkra

utaló

öntudatlan lét

együtt vagyunk

és én is szeretném

ha a napjuk

kipipálnák

sötét lesz

szúnyogcsípéssel

homályba borult

szemmel elmegyek

ímhol

a véremet

itt szerethették

mert ha nappalunk

el nem köszönt

magunkért

még kreál

valami engedményt

kész az öröklét… –

  1. szept. 09. Tata,

*

Rigó József 

Példálózva

– Mindig magadnak beszélsz

mindig magadnak beszélsz

menttemben

mert rám ismer

ága-bogát elém

dobva

őszin őszintén

úgy mondja

a szeptemberi

szép fa

a többit már

az integetésre

a szélre

bízza

és jön a szél

és megy a szándék

ha egy ember

állhatna

az én

helyemben

mindent meghallgatnék

mindent meghallgatnék… –

  1. szept 13. Tata,

*

Rigó József 

Öregek ősze

– Meddig beszéltünk meddig hallgattunk

„ahol összeállhat a gesztenyelomb

hullhat szét már ott

szociális-otthonunk”

– – – – – – – – – – – – – – –

nincs meg a vágyottságunk

őszünk van semmit nem keresünk

mi a meglévőt szánjuk

szétomoltan összerezzenünk… –

  1. szept. 09. Tata,

*

Rigó József 

Elbánás

– Azt nem tudom immár

minek az erő ha visszatér ( )

gyengeségem szánni?

fájhat bármi

elbánásban szerte lenni ( )

az ismétlés magára talál?

van tér ami leél

és egy kis megszerzett halál ( )

már jobban tud szeretni?… –

  1. szept. 07. Tata,

*

Rigó József 

Az első megbontott gesztenyére

– Minden nővel megcsaltam magamat

hunyt szemek szeretnek:

el nem árulnak

kik látják valómat ( )

álmom volt lenni

s nőkben meghagyott életet

soha nem tagadni… –

  1. szept. 06. Tata,

*

Rigó József 

Érzületes

– Amikor voltál

is csak kerestelek

eltűnéseimben

is jelenítettelek

kereslek

mielőtt

levetkőzöm e nyarat

és magamra

gombolnám

a következő

őszt

fordítanám

afelé időm

tékozlatom

megtört

arcát

ahol meglelem

tekintetedben

a nyárból viszlek

át

szöktető

őszbe

az őszből

a tiltó

télbe

benned élve

és passzintott

panaszom

tavaszom

ismétlő

virágnyögése

mert már a halálom

is meg van

mivégre… –

  1. aug.-szept. Tata,

*

Rigó József 

Egy nyárvégre jutó erkély

– Van

abban

valami

beteljesedett

szégyen

hogy a beért

gesztenyefát

fél méterrel

magasabból

nézem

azt amit

mindig is

csak alulról

illenék

így miért

is hogy

csak szét

szédülöm magamat

azzal ami

nekem

sem

szabad

erkélyről hová

visz

az élet

végül hát

így teremtsek

madárlétet?

és hogy is

lenne az

ha a vaskorláton

túl

az évszakon

tovább

lépnék… –

  1. szept. 01. Tata,