Az ország egyik legeldugottabb bugyrában, egy Baranya-megyei kis faluban nevelkedtem. Amikor iskolába kerültem, tanáraim azt mondták : „Ebből a gyerekből valamilyen professzor lesz, olyan esze van”.
Én voltam az a koszos, szakadt ruhás, félős cigány gyerek aki lapított és tanult.
Serdülőként, majd kamaszként értek el az előítéletek. A megaláztatás keserű ízétől megvadulva kezdtem bandázni, küzdő sportolni, minden addigit hanyagolni. Bele a rosszba. Ha nem jön korán a feleségem, talán most a börtönben vagy esetleg temetőben fekszem. Elszakadtam a rosszból, de a környezetem még mindig ott volt. A gádzsók másképp látták. Felmenőimtől külön faluvégen egy putriban .Életem legnehezebb évei voltak. Éheztünk, fáztunk, szenvedtünk. .A gádzsóktól a cigányság minden terhe rám zúdult. Szüleimből is inkább ellenség lett. Csak a gyerekeim és vaskemény feleségem tartotta bennem a lelket. Egy nap azt mondta : „ Kiváló tanuló voltál ,folytasd!” .. Jöttek a szakmák, majd érettségi, és egy napon az egyetemen, másik napon főiskolán voltam. Majd dolgoztam, dolgoztam. Minden területen, ami volt.
Elkerültem a faluvégről egyenesen a városba. Ára az óriási hitelek. Tanulj cigány, szerezz diplomát, hogy segédmunkás lehess! De a munka nem szégyen! – szólt be az alkoholista kőműves végzettségű csoportvezető gádzsó. Miközben leült és rágyújtott. Én meg a diplomás cigány lapátoltam. Ez volt a következő ciklusom.
A gyerekek felnőttek. Én meg úgy gondoltam elég volt. Eddig is alkalmazott munkás voltam ezután is. De most legalább fizessék meg. Így mentem ki dolgozni olyan országokba, ahol nem fintorognak rajtam. Nem mennek el mellőlem a zebrán. Ha tekintetünk összeér visszamosolyognak. Egyetlen vágyam, hogy feleségem kihozzam. Ahol kitaszítanak,megaláznak, dehumanizálnak, ahol több jogot feltételeznek egy kutyának, mint a cigánynak, az nekem nem hazám!
Lino Balogh József
A CIGÁNY ORPHEUSZ LEGENDÁJA
Valamikor régen történt, mikor cigány vigasza volt a magyarnak, magyar pedig támogatója a cigánynak. Két cigány család élt egymástól távol. De nyaranta meglátogatta egymást búcsú napján és bizony nagy mulatságot ültek.
Az egyik család Matthias Rámó, Szigetváron lakott, míg a másik Josephus Kozics,Sárospatakon élt. E két család réges -régről ismerték egymást még vándorlásuk idején ükapjuk és ükanyjuk révén, azóta is tartott barátságuk. Matthias Rámó fiatal családosként elhatározta gyermekeivel és asszonyával, hogy meglátogatja Josephus Kozicsot június 29-én a sárospataki búcsúra. Nagy örömmel látták vendégül őket, és csatlakoztak a búcsú mulatságához. Matthiasnak ott volt egy ötéves kisfia Matthias Szávó, aki a hegedű virtuóza volt. A kis Szávó előkapta az utcán hegedűjét és percek alatt fél Sárospatak köré gyülekezett. Erre Josephus lány, Kató aki ugyancsak ötéves volt, középre szökkent és a hegedű hangjára úgy táncolt ,hogy Sárospatak másik felét is odacsődítette. A két cigány család sosem volt még ilyen boldog. Mintha Isten is egymásnak teremtette volna a két gyermeket. Két csillogó tűzben izzó szemű gyermek ,akik egyszerre kápráztattak el minden embert.
Tizenhárom év telt el, amikor újra találkozott e két család. Szávó a hegedűs fiú 18 éves híres zenésszé cseperedett. Kató pedig Sárospatak legszebb lánya, akinek táncos lábait senki a földön nem tudta követni. Hamar szerelem lobbant közöttük, s a fiú úgy döntött Sárospatakon marad, feleségül veszi Katót. Hamarosan Sárospatak két ismert büszkeségévé váltak, amerre mentek ott mulatság volt, derűt és jókedvet vittek. Egy napon Rákóczi Fejedelem Sárospatakra érkezett. Meghallván Szávó muzsikáját, könnyben ázott a szeme, és kérte Szávót, tartson vele és vitézeivel a harcba. Szávó szívesen csatlakozott. Muzsikája megjárta az összes harcmezőt. Nem volt senki, aki így tudta volna buzdítani és lelket önteni a katonákba, mint ő. Úgy szerette a fejedelmét, mint saját apját, Rákóczi pedig fiává fogadta. Elkísérte fejedelmét száműzetésébe is.
Egy napon megkérte Rákóczit engedje vissza feleségéhez, hagy hozza magával. Szávó hazatérve Katót kereste, mindenkit megkérdezett, de senki sem tudta hol lehet. Aztán egy öreg cigány azt mondta: Katát, mikor ideértek a császáriak, elfogták . Majd börtönbe vitték, ahol az uraknak táncolnia kellett. Addig táncoltatták, míg belehalt.
A sírját megtalálod kinn a temetőben.
Hej Szávó de keserű lett. Szíve megszakadt, egy szó nem hagyta el száját. Könnyei nem álltak el, úgy áztatta a földet, mint a felhőszakadás. Nem muzsikált többé, nem járt mulatókba. Csak az út menti temetőbe. Ráborult a sírra és keservesen zokogott. ” Drága Devla, Drága Kató ! Miért hagytatok el ?” Napokig, hetekig nem is evett, nem is ivott . Már el sem mozdult a sírtól. Ott aludt éjjel, és ott volt nappal. Nem tudta bánatát feledni.
Egyik este, mikor már ő is félholt volt, keserűségében elővette hegedűjét, és belekezdett egy siratóba. Úgy szólalt meg hegedűje, mint még soha. A bokrok összehúzódtak, a szél lecsendesült a csillagok elhomályosodtak, a hold pedig elbújt. De Szávó nem hagyta abba, ha belehalt volna, akkor sem. Egyszer csak feje fölött nagy fényesség lett . A csendes éjben villámok cikáztak Szávó körül, ő meg sem moccant, csak húzta. A dörgések akkorák voltak, hogy a föld repedezni kezdett. Ekkor a fényesség leszállt Szávóhoz. Maga a Devla volt.
– Keserű fájdalmad zenéje szívemig hatolt! Átéreztem minden zendülését és igazságtalanságát. Nem lennék jóságos ha nem adnám vissza Katót szerelmed!
Erre a következő pillanatban felkelt sírjából Kató. Szebb volt mint egykor! Szávóhoz lépett, majd megcsókolta.
Minden újra csendes lett a csillagos éjszakában.
Szávó kézen fogta Katót, és azt mondta:
– Ezt a hazát el kell hagyjuk, mert itt ellenségként néznek ránk !
Majd elindultak Rákóczi Fejedelemhez Rodostóba.
Leszármazottaik még ma is ott élhetnek.
*
Lino Balogh József
Amikor Mátyásnak lelke lett !
Legismertebb királyunk Mátyás, kezdetben tapasztalatlan valá de minden igyekezete és tehetsége megvolt, hogy méltón vonuljon be a magyar történelembe. Első csatáit sikeresen megvívta, megszilárdítva hatalmát kemény jogokat gyakorolt.
Egy kora tavaszi napon hóhér nélkül maradt. Elhagyta Budát és vidékre lovagolt hóhér után nézni. Nem is jutott messze,egyenest a budai kerek erdő szélére. Ott állott egy karaván, zsiványok, jósok, lovászok és kovácsok, vándorok.
– Adtok-e szállást cigányok ! – kérdezte őket.
– Megtisztelsz ha adhatunk ! – ismertek rá Mátyásra a cigányok.
– Nem is ezért jöttem, hanem hóhér nélkül maradtam, nem lenne közöttetek valaki, aki hóhérom lenne, ennek fejében mindnyájan Budára költözhettek.
– Szabadok vagyunk mi felség, nem vágyunk Budára, de mivel király vagy mit is tehetnénk, van köztünk egy erős legény Kálo shavo! – válaszolták. Erre összepakoltak, Káló shavo Mátyás mellé állt lovával ,bemutatkozott és elindult a karaván Budára.
Mátyás újra gyakorolta hatalmát és jogát. Fejek hullottak, kerékbe törettek, Káló shávo behunyta óriási fekete szemeit ,s jól végezte dolgát. Húsvét tájékán elfogtak a vitézek Budán a vásárban egy koldust, aki a földről éppen a kutyák elől vette fel a maradékot, és rakta szájába.
Vasra verve vitték a király elé.
– Mit vétett ? –kérdezte a király.
– Ez a koldus a vásárban lopott !
– És mit lopott ?
– Ellopta a kutyáknak kidobott maradékot!
– Hát ha lopott, akkor tolvaj , bitóra vele! – adta ki parancsát Mátyás .
Káló shvávó mielőtt behunyta volna szemét, és végrehajtotta volna az akasztást, a koldus rászólt.
– Nézz a szemembe, úgy ragyog mint a tied ! Nézz a lelkedbe és rám ismersz me szim o Del ! Ne ölj !
Káló shávó szemei szikrákat vetettek, kiverte a verejték, majd egy határozott rántással kiszabadította a koldust köteleitől, s azt súgta: fuss és bocsáss meg nekem, többé nem teszem! Mire föleszméltek a vitézek a koldusnak nyoma veszett. Káló shávo minden bátorságát összeszedte, remegve odafordult a királyhoz és azt mondta.
– Abbahagyom, nem ölök többé !
Mátyás rákiáltott : Cigány miért hagysz cserben, mikor feleségemnek ti voltatok a legjobb zenészei, ti voltatok a legbátrabb gyalogjaim és legjobb fegyverkészítőim!
– Nem hagylak cserben, lelked hagyom életben! – válaszolt a cigány.
– Úgy, hát még gúnyt is űzöl belőlem! Akkor hát a koldus helyett kerülj te a bitóra!
– Verjétek vasra, dobjátok a tömlöcbe, amíg nem lesz felakasztva, addig csak vizet és egy darab kenyeret adjatok neki – parancsolt a vitézeire. Kalo shávót tömlöcbe dobták. Teltek, múltak a napok míg eljött a pünkösd vasárnap. Mátyás díszruhában kelt be a frissen épített templomába, ami Buda legmagasabb pontján, a legmagasabb csúccsal hegyesedett az egekbe Istenhez legközelebb. A püspök elkezdte miséjét, amikor égrobbanás,földindulás, remegő ablakok és repedező falak dübörgésében egy koldus szállt le az égből két kék galambbal egyenesen Mátyás elé. Szemei úgy szikráztak, mint a cigányé és olyan tiszta volt, mint a legtisztább forrás vize. Mátyás térdre borult. A koldus Jézus volt.
– Mátyás, Mátyás, mikor koldus voltam, meg akartál ölni, most, hogy Isten vagyok, térdre borulsz? – szólította meg Jézus Mátyást.
– Engedd szabadon a cigányt és bandáját, mert szabadok és tisztaszívűek. Szabadok, mert velük vagyok! Szabadok, mert a lelkem bennük van! Ha nagy és méltó ember akarsz lenni, könyörülj és mérlegelj szegény és gazdag között, s lelkem benned is ott lesz !
Most már értette Mátyás a cigány válaszát. Kivonult a templomból, egyenesen a tömlöchöz ment. Kiszabadította Kálót és azt mondta:
– Menjetek békével és Istennel, én pedig okirattal kezeskedem rólatok! Intett írnokának és íratá : Ezen cigányok, kiknek vajdáját Káló shávónak hívják,egész királyságom területén szabadon vándorolhatnak, senki be nem foghatá őket, mivel udvarom részei ők.
Káló shávo pedig azt mondá: Nagy király vagy, kegyes lelkű, innentől igazságosnak ismernek! Itt hagyom egyik fiam. Neveld igaz kereszténnyé, és legyen templomodban püspököd állandó ministránsa!
Összeszedték holmijukat a cigányok és elhagyták Budát, kísérőjük pedig a két kék galamb valá. A vitézek pedig kérdezték Mátyást :
– Visszahozzuk az elszökött cigányokat?
Nem szöktek ők, immár szabadok, mert szabadnak születtek! – hangzott a király válasza.
-Hiába üldöznétek,utol nem érnétek őket, mert Isten nem csak velük, hanem bennük is lakozik.
Összenéztek a vitézek , nem értenék az egészet.
Mátyás király immár tapasztalt és mérlegelt, így változá Igazságossá és így lett Mátyás és Buda városának első ministránsa egy cigány.