Kalló-szeri cigányok

Miskolcon két cigányváros rész volt az 1900-as években. Az egyikben, a gárdonyiban a zenészek laktak, dolgozó cigányok, akik a város éttermeiben, kávéházaiban zenéltek. Sok országos filmipari prímás és más egyéb hangszeren játszó cigány került ki ebből a cigányvárosból. Másik városrész, az úgynevezett Kalló-szer, ahol hétszáz cigány élt. A leghírhedtebb helye volt a városnak. A város egészséges fejlődését is akadályozta ez a cigánytelep. Szomszédságában senki sem mert építkezni. Ezért nem épülhetett össze Miskolc a diósgyőri vasgyárral, ezzel a tízezer lakosú gyárvárossal. Fekete Bertalan akkori volt polgármester elhatározta, hogy radikálisan megoldja a miskolci cigányproblémát. Terve az volt, hogy kitelepíti a hétszáz kallószeri cigányt a város végére, a Sajó partjára. Itt kapnak nagyobb területet a cigányok, ahol záros határidőn belül letelepedhetnek.  A város a Sajó partján minden cigány családnak ingyenes házhelyet adott és ott felépíthetik vályogházukat. Ez sem lehetet azonban akármilyen. Egységes típusú tervek szerint kellett azokat megépíteni. Családonként húsz pengős építési segélyt is kaptak.  További terve a polgármesternek az volt, hogy a “cigányvárost” sűrű, tüskés drótkerítéssel veszik körül s a cigányok csak egy bejáraton közlekedhetnek.

 

Forrás:

Amerikai Magyar Népszava, 1938. augusztus