„Járok kelek a világban”

A „Stációk” (1988)
Együtt lenni öröm a Szenty Galériában!
 
A Szentandrássy Roma Művészeti Galériába igyekeztem a Péli Tamás emlékkiállítás záró eseményére december 29-én. Amint kiléptem a házunk kapuján, Lilivel futottam össze. Lili Péli Tamás özvegye. Őt nem hívták meg sem a kiállítás megnyitójára, sem a finisszázsra. Csalódott és felháborodott volt.
 
Gondolom, a szervezőknek nincsenek ismereteik Liliről, nem közszereplő, nem írt a Tamással való kapcsolatáról, mint Pethes Mária író, költő. Lili muzsikus cigány asszony, nem forog értelmiségi körökben. S bár házasságuk rövid tartott, őket tényleg a halál választotta el egymástól. Ott voltam az esküvőjükön. Tomi azt mondta a meghívott rokonoknak, barátoknak: hazaérkeztem. Ahogy Pethes Mária, Lili is sok érdekes epizódot mesélhetett volna a közönségnek, de mások is, azon kevesek, akik még élnek, s akik sok időt töltöttek vele. Például. Daróczi Ágnes. De Hága Antónia is, hiszen egy időben voltak országgyűlési képviselők. Ők olyan információk birtokában vannak Tamásról, ami színesebbé tehette volna a róla való ismereteket. Ezek a gondolatok valójában nem a szervezők munkájának kritikái, csak adalékok Tamás életének állomásairól. És még egy megjegyzés: Tamás édesanyjának családját a muzsikusok Fejes családnak ismerik. A családnak van egy nótája, a Járok-kelek a határban. Hogy miért épp ez a nótájuk, ezt a titkot most nem árulom el, noha egyáltalán nem titok. Tomi is gyakran mulatott erre a nótára. Úgy gondolom, igen jól esett volna neki, ha a megnyitón vagy a záróeseményen elmuzsikálták volna, hátha még valaki el is énekli!
És most jönnek az elismerő szavak. Rengetegen voltunk, érdekes sokrétű programmal készültek mindkét alkalomra. Úgy hallottam a vezetőktől, hogy a kiállítás másfél hónapja alatt mintegy kétezren látogattak el a galériába. Különösen sokan voltak a megnyitón és a záró rendezvényen. Ritkán lehetünk együtt, egy-egy ilyen alkalom kiváló lehetőséget teremt arra, hogy örömmel éljük meg a cigányságunkat, mert olyan élményekkel gazdagodunk kultúránk értékeiből, amit csak egy ilyen közösségi tér képes előállítani. Az, hogy rég nem látott ismerősökkel találkozhatunk, s ha csupán pár mondat erejéig szólhatunk egymáshoz, vagy azt tapasztaljuk, hogy a nem cigány ember ugyanolyan jó érzéssel vesz részt a programon, ahogy mi romák, már ezért megéri ellátogatni a galériába.
 
Két programelemet emelek ki a záró műsorból. A Varga Heléna zenei formációt, ami új színfolt a zenei világban. Nem tudnék előállni műfaji meghatározással, mert szerintem új műfajt teremtettek, majd a zenetörténészek kitalálnak rá valami megfelelő szakkifejezést. Az különösen tetszik, hogy főként cigány nyelven szólalnak meg a dalok. Heléna írja a szöveget, a zenei alapot, és a zenekar tagjaival közösen hangszerelik meg. S hogy kik a tagok? Kiváló muzsikus mind. Külön fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy ez a zenekar reprezentálja mindhárom magyarországi cigány csoportot. Mégis beérett a mozgalom gyümölcse, itt csak a közös munka van, s nem számít, ki honnan származik, és ez így van rendjén. Ismerjük meg a nevüket is: Varga Helena ének, Szénási Szilvi cselló, Babindák István klarinét, Biguli Lakatos Attila gitár, Orban György nagybőgő, basszusgitár, Orsós Sándor Erik cajun.
 
A másik műsorszám Lakatos László stand-up humorista előadása volt. A stand-up comedy a humor egyik legnehezebb műfaja, ahová betörni csak igen keveseknek sikerül, hátha még cigány is az aspiráns. Lakatos Lacinak sikerült. És hálásak lehetünk neki, hogy a cigány életérzést úgy tudja megmutatni, hogy az voltaképpen általános emberi életérzés, semmivel sem másabb, mint bárkié. És mégis, a sajátos „nyóckerületi” cigány akcentusával, teljesen a cigányokra jellemző: gúnyosan kötekedő, zríkoló humort tudja olyan természetességgel előadni, ami csak a nagyok sajátja.
Ma Budapesten a Szenty Galéria az egyetlen államilag fenntartott intézményünk, amit Sztojka Attilának köszönhetünk. Ami nem csak galériaként működik, hanem közösségi térként is. Tavaly nyílt meg a Bálnában, hozzám mindössze 4 troli megállóra van. Onnan egy kicsit gyalogolni kell, de egy pici séta még jót is tesz az egészségemnek. Szívesen megyek oda, nem csak a kulturális, képzőművészeti élményért, hanem azért a jóleső érzésért, amit Tamás is mondott a Lilivel való házasságkötésének ceremóniája után. Hazaérkezem.
 
2023 január 2.
Kalla Éva