Együtt lenni öröm a Szenty Galériában! A Szentandrássy Roma Művészeti Galériába igyekeztem a Péli Tamás emlékkiállítás záró eseményére december 29-én. Amint kiléptem a házunk kapuján, Lilivel futottam össze. Lili Péli Tamás özvegye. Őt nem hívták meg sem a kiállítás megnyitójára, sem a finisszázsra. Csalódott és felháborodott volt. Gondolom, a szervezőknek nincsenek ismereteik Liliről, nem közszereplő, nem írt a Tamással való kapcsolatáról, mint Pethes Mária író, költő. Lili muzsikus cigány asszony, nem forog értelmiségi körökben. S bár házasságuk rövid tartott, őket tényleg a halál választotta el egymástól. Ott voltam az esküvőjükön. Tomi azt mondta a meghívott rokonoknak, barátoknak: hazaérkeztem. Ahogy Pethes Mária, Lili is sok érdekes epizódot mesélhetett volna a közönségnek, de mások is, azon kevesek, akik még élnek, s akik sok időt töltöttek vele. Például. Daróczi Ágnes. De Hága Antónia is, hiszen egy időben voltak országgyűlési képviselők. Ők olyan információk birtokában vannak Tamásról, ami színesebbé tehette volna a róla való ismereteket. Ezek a gondolatok valójában nem a szervezők munkájának kritikái, csak adalékok Tamás életének állomásairól. És még egy megjegyzés: Tamás édesanyjának családját a muzsikusok Fejes családnak ismerik. A családnak van egy nótája, a Járok-kelek a határban. Hogy miért épp ez a nótájuk, ezt a titkot most nem árulom el, noha egyáltalán nem.*.
1974-et írtunk, már második éve voltam első cigány anyanyelvű lányként egyetemista Pesten. Egyedül talán soha el nem jutottam volna olyan helyekre, amikre akkoriban mégis!!!!!! Á, nem csak azért, mert idejekorán férjhez mentem egy pesti zsidó fiúhoz, ugyan, egyedül ő kevés lett volna hozzá! De nekünk akkorra már nagy-nagy társaságunk volt, pezsgő élettel…városi folklórt éneklő csapatunk volt, a Monszun együttes, ahol a cigány fiúk is kipróbálták ének és gitártudásukat. És persze értelmiségi létünkre sem szűkölködtünk izgalmas eseményekben. Mondhatom, egyszerre voltunk lenn és fenn. Gyakran szólítottak meg bennünket a szállási fellépésekről ismerős arcú munkások és költők, írók társaságát élvezhettük esténként: Lakatos Menyhértét, Choli Daróczi Józsefét, néha még Bari Károlyét is. Akkoriban még gyakran mondtam verset, meg népmesét és népdalszövegekből válogatott balladákat. És kihívóan-büszkén viseltem a barna, hasított bőr kabátom felett a nagyanyámtól kapott sárga-piros rojtú cigány kendőmet, hogy utánam fordult a fél Váci utca egytemre menet… Ebben a magunk-keresésben, méltósággal viselt feketeségünkben talált közénk a Holland Királyi Akdémiáról hazatért Péli Tamás festőművész. Mint mikor a szobrász befejezi művét, vagy az utolsó mozaik is felkerül és megelevenedik az… Ettől kezdve TRIUMVIRÁTUS voltak ők hárman: Lakatos Menyhért, az írófejedelem, Choli Darózi József, az őseink nyelvét még hűségesen őrző alanyi költő és Péli Tamás a.*.
ElőszóDARÓCZI ÁGNES – BÁRSONY JÁNOSPHARRAJIMOS – ROMÁK SORSA A HOLOCAUST IDEJÉN című kötethez Hiánypótló dokumentum és tanulmánygyűjteményt tart kezében az olvasó a cigányság Pharrajimos[1] (ejtsd: Phárrájimosz) – II. világháború alatti szenvedéseiről. A kötet a Páva utcai zsinagógából kialakított Holokauszt Múzeum és Dokumentációs Központ ideiglenes roma kiállításának melléktermékeként jött létre. Történt ugyanis, hogy a rendezők a holokauszt 60. évfordulójára – négyévnyi előkészület után – egy ideiglenes kiállítás (Auschwitz Album) megrendezését tervezték csupán. A kárpátaljai zsidók deportálásáról szóló képsorozat valóban megrendítő erejű. Az érzelmi sokk kiváltásával emlékeztetni akaró rendezők számára azonban felvetettünk egy nem kevésbé fontos gondolatot, amely az „elhallgatott holokauszt” kifejezéssel illethető leginkább. Arról a tényről ugyanis nem lehet elfeledkezni, hogy a romák szenvedései, üldöztetése vagy éppen az őket ért sérelmek nyilvános kibeszélése, a romák megkövetése a legutóbbi időkig váratott magára. Joggal érezhették úgy roma kisebbségi szervezetek, intézmények, közéleti személyiségek és kutatók, hogy „az elhallgatás az elnyomás része”, s méltán vetették fel, hogy legalább hatvan év után illő lenne az áldozatok sorában a romákról is megemlékezni. A sok vitát kiváltott Emlékközpont kuratóriumának elnökétől három héttel a kiállítás megnyitása előtt kaptunk felkérést a roma anyag bemutatására, miután kilátásba helyeztük, hogy alternatív ellenkiállításon kerül bemutatásra a roma eseménytörténet, ha ezt kizárják a „hivatalos” fórumról..*.
A cigány kultúrához épp úgy hozzátartozik az irodalom, mint bármely más művészeti ág. Ám az utóbbi években szinte csak a képzőművészet és a zene az, ami hallat magáról. Bari Károly és Lakatos Menyhért a ’70-es években berobbant az irodalmi közéletbe, nevük pillanatok alatt országosan ismertté lett, sőt az országhatárainkon túl is. Choli Daróczi József pedig cigány nyelvű költészetével és műfordításaival vált a cigány nyelvű irodalom hazai megteremtőjévé. Az azóta eltelt időszakban számos cigány irodalmár jelentkezett önálló kötettel és antológiában is. Mára mintha megcsappant volna az érdeklődés a cigány irodalom iránt, alig találkozhatunk folyóiratokban a nevükkel, s igencsak megritkult a kötetek száma is. Tavaly, 2019 –ben a Romai Film Fest keretében a fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy megrendezik az I. Országos Írótalálkozót. Az írótalálkozót a megjelenés hiánya hívta életre azzal a céllal, hogy , hogy felhívják a figyelmet, arra, hogy továbbra is vannak irodalmárok, közöttük olyanok is, akiknek a nevével még sohasem találkozhatott az olvasóközönség. A fesztivál zárónapján maratoni felolvasást szerveztek, melynek egy perce sem volt unalmas, a változatos műfajok izgalmas művészeti értékekkel gazdagították az érdeklődőket. Vers, haiku, slam poetry, mese, performance, elbeszélés, novella, dráma és színdarab részlet, levél, visszaemlékezés, cigány nyelvű írás szerepeltek a palettán. Azoknak a szerzőknek, akik személyesen.*.
Abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy személyesen is megtapasztalhattam milyen egy (Német Roma) család hétköznapi élete, még pedig a wiesbadeni szinti család személyében. Linda 57 éves,csinos,a tradiciókat követö asszony, Sony 61 éves. Nagy a család, 6 fiú ,kettö még velük lakik, a legkisebb 13 éves és van 3 únokájuk és egy törpe pinscher-ük, ö a család szemefénye “Dzseki baby“ nagyon intelligens,érti a németet és a szintót is. Minden séta után kötelezö a tappancs és a bunda áttörlése illatos babatörlövel.Linda fiatalon még lakókocsiban lakott a családjával és ahogy mesélte, imádta azt a szabadságérzetet,de a férje miatt felkellett hagynia evvel az élettel és“ lakásba“ költöztek, ami nagyon furcsa volt akkor a számára. De örömmel gondol vissza azokra az idökre. Sony “vasazással” foglalkozik, cégekkel van szerzödése , minden hajnalban elmegy az elöre lebeszélt helyre és délben vagy 1 órakor már otthon is van. Reggel nagy a pörgés Lindáéknál. Az embert és a gyerekeket ébreszteni, ruhát kitenni, reggeli készités a családnak. 8 órára elcsendesül a lakás, akkor kezdödik Lindának a második müszak. Elmegy bevásárolni, kitakarit, fürdöt, WC-t, konyhát, felmos és a mosógép is megy minden nap! Ha már minden házi munkával végzett ,akkor jön a fözés,mert délre késznek kell lenni az ebédnek. Kimondottan.*.