Salgótarjánban születtem és nevelkedtem, az ottani gyermekkori emlékeimet szívesen idézem elő és inspirálódom belőlük, egy történet, mese megírásához vagy éppen egy festmény elkészítéséhez. Salgótarjánban egy romatelep mellett laktunk tizenegy éves koromig. Végig jártuk a telep lakásait, ahol nem volt víz csak az utcán nyomós kút, nyaranta reggeltől estig az erdőben játszottunk. Emlékszem egyik nyáron száz forintért lehetett oldalra döntött disznóólban fürödni. Ezek az emlékek adják az én történetem alapjait, ami után készülnek a festmények. Édesapám sokat mesélt nekem gyerekkoromban, imádtam a meséit, rögtönzött vicces mesék voltak. Ma is legszívesebben meséket olvasok. 14 éves koromban Egerben kezdtem a középiskolát. A közép iskolai évek alatt inkább verseket írtam, és a festésnek szenteltem minden szabad percemet. Majd a középiskola után felvettek a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ekkor írtam meg a Kutyák szigete című történetet amely az első hosszabb párkapcsolatom lezárásának lenyomata. Budapesten sokszor honvágyam volt és még jobban elkezdtem foglalkozni a gyermekkori emlék képeimmel. Az ekkor készült képeimen álltalában gyermeki arcokat jelenítek meg. A megfestett képekhez a történetek is társultak. Festés előtt megszületik egy történet egy mese, amely történetek gyakran nem kerülnek leírásra csak gondolat formájában maradnak meg, ezekhez a történetekhez készülnek el a festmények, amelyek egyfajta illusztrációként foghatók fel, de a történetnek nem egy részét szeretném megfesteni, hanem az egészet. Kedvenc művészeim között említeném azokat a salgótarjáni művészeket, akik kezdetekben inspiráltak, elsősorban nagyszüleim Oláh Jolán és Balogh Balázs András, valamint Földi Péter, akivel 11 éves korom körül találkoztam először, és akkor láttam a kertjében az egyik festményét, ami nagyon nagy hatással volt rám. Az Egyetem harmadik évében megszületett a kisfiam Soma. Soma megszületése a gyermekmesék írása felé fordított. A meséim főszereplője Cikkcakk Úr és Sziszi, Cikkcakk Úr egy különleges világban él több furcsa lénnyel szomszédságban, Sziszi pedig egy dacos kislány, aki meg látogatja őket egy diófa nagy odúján keresztül és felfedezi világukat. Terveim között szerepel ezen mesék illusztrálása és kiadatása.
Balázs Kitti
Kutyák szigete
Az ember lelkén hol évente, hol naponta van, hogy óránként más mese születik. A mesét folyton mormolja az ember, és néha elölről kezdi a történetet, de más lesz a befejezés. A történet folyója a cselekedeteink medrében folyik, néha árvízként elöntve a lelket új meder után kutatva. Testet ölteni azonban csak akkor tud, ha hozzárendeled világ dolgait egy saját jelrendszert megalkotva.
A mesét, amely testet öltött a képeimen már nem mormolom, de emlékeimből néha előkeresem.
Kutya istenek
Harion szigetén a férfiak sokszor indultak a tengerre, hogy leússzanak a mélybe és onnan gyűjtsenek maguknak egy tengeri csiga testéről nyálkát, amit felhoztak és bekenték magukat vele, ezzel díszelegve járták a szigetet és feleségüknek tetszelegtek. A férfiak egymás között viaskodtak kié a nyálkásabb test.
Valamiféle mende-monda volt csak arról, hogy ez a szokás honnan ered. A monda pedig így szól: Volt egy férfi nem túl nagy önbecsüléssel, mert lábai és karjai is rövidebbek voltak az átlagnál. Tömzsi alkatát a nők nem nagyon kívánták meg. Úgy döntött kétségbeesésében, hogy leúszik a tenger mélyére és ott marad a halállal.
Leúszott, és várt, de a halál csak nem akart jönni. Valami mozgolódást érzett teste alatt, ahogy ott feküdt a tenger alján. Egy iszapba ágyazódott csiga bújt elő majd befonta a férfi testét nyálkájával. A tenger pedig kivetette a partra. Ahogy a férfi magára pillantott látta, hogy karja és lába már olyan mint az átlagos kar és láb. Úgy járt kelt a városban ezek után, mintha ő volna világ legtökéletesebb férfija. Egy nap egy asszonynak elmondta a történetét. Az asszony pedig csodálkozva nézett rá, mert a férfi karja és lába még mindig rövid volt.
A csiga nyálkája nem a kart és lábat növelte meg, hanem a férfi önbecsülésén segített.
Szóval ez ennek a szokásnak az eredete.
Harion szigetén a férfiak önbecsülése azonban átváltozott nyálkás hiúsággá. Egy napon amikor a tenger felé vették újra az irányt, a nők elszöktek a szomszéd szigetre és megcsalták férjeiket. Vágytak arra, hogy dicsérjék őket és szeressék. Mert az otthoniak már csak magukat szerették.
A hazatérő férfiak nagyon dühösek voltak, megrepedt a szívük. A nők ígérgették, többé nem tesznek ilyet.
Az egyik férfi felkereste a sziget legsötétebb barlangját és mormolni kezdett. Jöjjön valaki, aki megfékezi az asszonyainkat, és segít nekünk visszaállítani a rendet.
Majd hazament, mert nem történt semmi. Reggel azonban kutya kinézetű lények, kutya istenek lepték el a szigetet. Felrakták az asszonyokat a hátukra és elszaladtak velük a hegyre. A legnagyobb kutya maradt ott és így szólt a férfiakhoz.
Elvisszük feleségeiteket, de csak a hűségeseket hozzuk haza. Ők minket gyönyörű férfiaknak látnak, össze akarnak majd bújni velünk, és mi engedjük nekik, de ahogy ez megtörténik, ők porrá lesznek és elfújja őket a szél. Akik nem akarnak velünk összebújni, azokat hazahozzuk nektek.
A férfiak beleegyeztek és vártak, nézték a hegyet. Láttak nagy porfelhőket szállni a hegy felett. Nem mentek csiga nyálkát gyűjteni sem, pedig még soha nem hagyták ki. Ahogy a maradék csiganyál is eltűnt testükről feleszméltek.
– Hiúak voltunk. Mi tettük ezt asszonyainkkal. Hozzuk haza és szeressük őket.
A férfi, aki elhívta az isteneket vállalkozott, hogy beszél a kutyákkal. A kutyák azonban nem akartak eltűnni, kedvelték a női testeket. Ezért a férfi elővette szablyáját és levagdosta a kutya istenek fejét majd a szomszéd szigetre vitte. A nőket pedig hazahozta.
A férfiak többé nem mentek a tenger mélyére.
*
Balázs Kitti
Cikcakk úr és a zsámoly macskák
Egy meleg tavaszi napon a Keszekusza utcát finom fánk illat lepte be.
Az illat pedig egyenesen Cikcakk úr ablakán osont ki. Cikcakk úr éppen citromos fánkot sütött drága jó macskáinak, pontosabban Hopinak, Krumplinak és Lekvárnak, akik mint mindig, most is egy zsámolyon csücsültek és várták a finom falatokat. Cikcakk úr és a macsekok pont egy évvel ezelőtt kötöttek örök barátságot, ezért egy nagy buli murira készültek a kis házikó óriási kertjében. A Keszekusza utca összes lakóját elhívták. A vendégek sok finomságot hoztak, Benő a csiga banános tortát sütött. Manci néni kedvenc sós ropogósát hozta. Sziszi a pöttyös ruhás kislány pedig vihar tortát készített, ami annyira de annyira finom torta, mint amennyire veszélyes, mert ha nem jól vágja fel az ember, avagy macska akkor pukkan egyet és mérges vihar felhővé változik. Sziszi a tortát egy nagy farönkre helyezte majd beszaladt a konyhába, hogy hozzon tányérokat. A cicák addig is jól szemügyre vették maguknak a pompásan kinéző lila habos vihar tortát. Sziszi a konyhaszekrény összes ajtaját kinyitotta, még a spájzba is benézett mire meglelte a tányérokat, talán tíz percbe is beletelt a keresés, azonban ez az idő túl hosszúnak tűnt a macsekok számára. Hopi Lekvár és Krumpli is egy falatnyi habot ügyeskedett le a torta oldaláról. Lekvár azt hiszem kicsit nagyobb darabot mancsolt a tortából és PUKK a torta robbant egyet majd az égen termett, mint egy mérges vihar felhő. Sziszi mire kiért a konyhából a tányérokkal addigra már villámok csapkodtak és zuhogott az eső.
A vendégek összekapkodták a megmaradt sütiket és berohantak a házikóba amely elég szűkös volt de ne féljetek mindenkinek jutott hely csak éppen valaki a fali óra tetején gubbasztott és olyan is akadt aki a befőttek között a polcon.
– Most mit csinálunk? Hogyan mulattassam a vendégeimet? Itt túl szűk a hely a táncoláshoz vagy fogócskához!
Benő a csiga egy befőttes üveg tetején reszketett.
– Mi a baj Benő? -Kérdezte Sziszi.
– Hát, hát én nagyon félek a villámlástól meg a mennydörgéstől. -Válaszolta remegő hangon a csiga.
– Ó ne félj Benő! Képzeld, amikor én nagyon félek, például ha a doktor bácsihoz megyünk, akkor a mamám mindig mesél nekem egy igazán kalandos, izgalmas mesét és huss a félelem már ott sincs.
– Tényleg? Akkor talán nekem is egy mesére volna szükségem, hogy huss elrepüljön a félelem! Mesélj valamit Cikcakk úr! Kérlek! Olyan olyan jó volna!
Cikcakk szeme felcsillant, nem kellett túl sokáig kérlelni őt, ugyanis nagy mesemondó volt az uraság.
Cikcakk úr a zsámolyra kuporodott, drága macskáit az ölébe emelte majd hol egyiket, hol másikat simogatta, és már bele is kezdett a mesélésbe.
– Egy igazán izgalmas történetet fogok elmondani nektek drága barátaim, mégpedig arról hogyan is ismerkedtem meg a zsámoly macskákkal és miképpen lettünk mi örök barátok. Pont egy évvel ezelőtt a megszokott tavaszi túrámhoz készülődtem, sajnos azonban egyedül, mert hát azaz igazság, hogy akkoriban még nem túl sok barátom akadt a Keszekusza utcában. Azon a napon a Levendula rétre indultam gyógynövényeket szedni, ami pontosan egy dombnyira és két hegynyire van innen.
A Dió liget fái alatt sétálgattam, amikor is hirtelen a semmiből sűrű köd ereszkedett a fák közé, ugyanis arról megfelejtkeztem, hogy a köd virágok amelyek a fa ágai között nőnek, éppen ezen a napon nyitják ki bimbójukat és ennek következtében mindent sűrű virág illatú köd borít. Már egy órája köröztem a fák alatt, pedig a liget nem volt túl nagy éppen hogy hetvenezer palacsintányi. Ahogy a liget méretén és a palacsintákon gondolkoztam nagyon megéheztem, és lekuporodtam a fa tövébe majd elővettem a borsós majonézes szendvicsemet. Ekkor valami furcsa nyávogás ütötte meg fülemet. Hirtelen felugrottam, persze a szendvicsemet nem ott hagyva, el kezdtem követni a hangot amely mintha három sziréna süvítése lett volna. Hetven palacsintányi lépés után már a köd nem volt olyan sűrű és ha jól számoltam kétszáz palacsintányi lépéssel sikeresen ki is jutottam a ligetből. Ha hiszitek ha nem a Zsámoly mezőn találtam magamat. A Zsámoly mező az a hely volt ahol ezer meg egy zsámoly sorakozott egymás mellett és hogy hogyan kerültek oda azt senki nem tudja vagyis a Keszekusza utca lakói közül egy lény sem. Ahogy ott álltam és a nyávogó hangok forrását kerestem, észrevettem, hogy az egyik zsámoly tetején három őszi barack méretű szikrázó kő adja ki ezeket a furcsa hangokat. Gondoltam megmutatom a Keszekusza utca lakóinak ezeket a roppant érdekes köveket, ezért becsúsztattam őket a zsebembe és elindultam velük haza felé, de egyre hangosabban és idegesítőbben nyávogtak minél távolabb jutottam a réttől, így hát próba képen vissza fordultam, és a hang egyre halkabb lett, de ha a nekik nem tetsző irányba indultam el akkor ismét irtózatos vinnyogásba kezdtek. Végül a kövek egy pici aranysárga forráshoz vezettek vissza, ahol teljesen elhallgattak. Szóval kivettem ezeket a furcsaságokat a zsebemből és a forrás vizébe helyeztem őket. Majd nagy ámulatomra a kövek megrepedtek, és három tarka cica bújt ki belőlük. A cicák kedves szemükkel rám pillantottak és én majd el olvadtam. Az egyik cica a kabátom zsebébe mászott, a másik hátitáskámba csücsült a harmadik pedig a nyakamba ugrott.
Nagyon örültem a három kis szőrmóknak, akik hazáig mutatták az utat és azóta is velem vannak, és egyúttal segítettek megismerkedni az utca többi lakójával. Úgy gondolom ez az aranysárga forrás sok-sok barátság okozója lehetett már.
És ha kíváncsiak vagytok arra, hogy hogyan kapták a cicák a Hopi Lekvár és Krumpli nevet akkor majd holnap is mesélek egyet. De most már fussunk ki a jó időre zenélni, táncolni! – Kiáltotta Cikcakk úr akinek meséje hallatán a vihar felhő és a félelem is huss máshová költözött, talán elszaladtak megnézni Zsámoly mezőt, és még az is lehet, hogy örök barátok lettek.