Csatán/Szlovákia/ élek feleségemmel Szilviával. Szeretetben neveltük fel három gyermekünket Ernőt, Jolikát és Istvánt. Alapiskola hetedik osztály évelején az irodalom tanárom megkérte az osztályt, hogy írjunk egy fogalmazást a legszebb nyári élményünkről. Jaj de nagy bajban voltam. Mi cigánygyerekek napokon keresztül a focipálya kiégett füvén fociztunk. Nem igazán nagy élmény volt számomra, így hát a fogalmazás füzetembe Én, az irodalomtanárom Léda és Ady Endre találkozását írtam le a Szajna partján egy faházikóban. „Komoly átéléssel”.
Ugyanez év karácsonyán testvéröcsémtől egy József Attila verseskötetet kaptam ajándékba. Három testvér közül a legidősebbként 1964. március 18-án születtem Nagyölveden. Nem tudom, de talán ebben az időszakban tudatosult bennem cigánylétem. Szerettem az első gitárom hangját, illatát, nagyanyám, Tinus történeteit, meséit, anyám gyönyörű énekhangját.
Könyvtáros szerettem volna lenni, de apám lebeszélt róla: „Cigányt úgysem fognak oda felvenni”, így hát pincérinas lettem, mert „Télen melegbe, nyáron viszont hűvösön lehetek” – fogalmazott így apám. Én nem leszek mások szolgája, gyakran háborogtam.
Két év katonaság után építőipari segédmunkás majd vagon kirakodóként dolgoztam. Csatán elsőként hoztuk létre Nyitra megye első cigány klubját, ebből kifejlődve 22 éve a csatai Cigány Közösségi Ház vezetője vagyok. Szlovákiai magyarcigányként élem az életem. Mindennapi küzdelem az itt élő magyarsággal, pedig ha testvérnemzetet választhatnék, akkor az a magyar nemzet lenne, s úgy szeretném, mint az édestestvéremet. De sokszor elgondolkodom, hogy visszafelé is így lenne-e.
1998 – Romano Jilo. – Cigány Szív cigány zenés ballada /forgatókönyv/
2004 – Cigány népem – verseskötet
2006 – Kerekerdő mélyén – mesekönyv
2017 – Megérintelek – verseskötet
2020 – Két világ közt- Mashkar duj sveto-Medzi dvomi svetmi verseskötet
2021 – Kerekerdő mélyén – hangoskönyv
Babindák István
Szép énnekem
Szép énnekem cigánymagyarságom,
kérdezték hol laksz? –
feleltem: mindenhol
Nincs hazám, enyém az egész világ.
Élek reszkető nyárfalevélben
izzadó tenyérben bús aggodalomban.
Hiszek a ki nem mondott szóban
anyám is hitt
még mindig hiszek Don Quijote kardjában,
Dulcinea szépségében, Radnóti Miklós versében
…nem tudhatom.
Te sem tudod,
magad embernek valló kémiai massza,
ki vagyok, miért vagyok, minek vagyok,
merre mikor s miért indulok.
A reménységgel meg úgy vagyok,
hol Ő hagyott el engem,
hol én felejtettem.
Kartonpapír galacsinokkal gyújtottam fényt
husánggal vertek Krisztust belém
várták a titkot
a nyomor éhes gyomor
jaj, hess, hess.
Hogy a remény, hisz meleg lett, olyan meleg,
hogy ezrek, százezrek szívébe
új életet lehelt a sors,
ki vicsorogva vigyorgott,
metszőfogait láttam,
aztán ölelt édesen, ölt mérgesen,
zúgó harangokkal késhegyén táncolva
megint láttam.
Jaj mamo, jaj mamo bokháli sjom*
apám az anyámra nézett
Csöm, csöm, gyűrű arany gyűrű
magyar a cigányra nézett.
Két világ közt álltam kenyértelenül.
Most van kenyerem, de nincs apám, se anyám
népem veszik a kerekerdő fái közt.
Latyakos hó íze egyre csak terjed,
beteg a leánygyermek.
Ne félj, szólt az öreg bölcs,
hamarosan tavasz lesz,
s talán a cigányok tavasza is.
Megbolondult a világ, megbomult*
garázdálkodik rajtunk
kolomppal díszített szeretetlenség,
vállat veregetve ráznak le magukról
cigánybőrbe bújt júdások.
Tán süket vagyok? Vagy csak érteni akarok
rühes, büdösmocskos, élősködő,
hazug, lusta – mondják a népre s közben mosolyfényképüket újra megfestik maguknak.
Nincsen hazád meg házad sem.
Szent Sárától sem várhatsz vigaszt, pirkad
lámpást adott kezembe az Úr.
*
Babindák István
Lennék
LENNÉK lélegzet, virágok szirmain fény,
ha akarod óriás fa lennék,
gyökereimből életet adnék.
Virágot ültetnék sziklák tetejére,
forrás vizét együtt innánk,
lehajtott fejeket bárcsak sosem látnák.
Fényt kötöznék kévébe, vinnék szobádba reményt,
csillagokba gyalog mennék,
ha akarod cigányszíved LENNÉK.
*
Babindák István
Virágok könnyein
Virágok könnyein nevelkedtem.
Cikória kesernyés izében verekedtem át magam a múltat nem értő jelenbe.
Gyermekkoromban cigányok szivárvány szívében mostam le magamról a fakerítés olajos szagát.
Kifeszítve jajgattam végig csúfos nevetésüket,
dühtől vicsorított fogaik
reszketést kapartak megfeszített testembe.
Féltem, jaj de nagyon féltem.
Megkövült pillanatnak éreztem magam.
Kő lettem, óriás szikla,
melybe akár virágot is ültethetsz.
Itt vagyok, égig érek.
Veletek együtt nézek farkas szemet
az önmagunk pusztító világába.
Veletek együtt sírjuk végig az elmúlást.
Lelkem kápolnájába imádkozni hívlak.
Istenem nem felejtetted el gyermekeid?
Úton vagyok, mert mennem kell.
Szép út az enyém.
Virágok díszítik kijelölt lépteimet,
cigányprímások zenéje kíséri végig megmaradt életem.
Gyöngyharmatban fürdök, napsugár az arcom.
Ha elfáradok, pataknak kristálytiszta hűsítő vizét iszom.
Tűzvirágok illatát szívom magamba.
Ha este felnézek a csillagokra
erőt nyerek nyugalmat vető fényükből.
Ha reggel madarak énekére ébredek
s napnak sugarai újból érintenek
én boldog leszek, mert megérkeztem.