Esther Faa Blythe skót cigánykirálynő

A skót-angol határ közelében elterülő Kirk Yetholm városa legalább négy évszázadon keresztül a roma vándorok székhelye volt, köztük is kiemelkedően sokan éltek ott a Faa család tagjai közül, akiket először egy 1540-ből származó forrásban említettek meg. 1800-ra már több mint száz roma élt a városkában, kereskedelemmel foglalkoztak, bádogosmunkákat, edényfoltozásokat végeztek. Őfelsége Esther Faa Blythe, a cigányok utolsó királynője volt. A királyi Faas, Esther kellemes arcbőrrel és olíva arcszínnel rendelkezett. Intelligens nő volt, nagyon ravasz természettel, de tüzes temperamentummal. Mint sok cigány nő, Esther is dohányfüggő volt, és agyagpipát szívott. Esther Faa Blythe uralkodása, édesapja 1861-es halálával nyerte el a Yetholm-cigányok királynője címet, amiért puszta kézzel meg kellett küzdenie saját húgával. A régi uradalmi házat megtarthatta kistestvére, neki pedig újat építettek, egy sima, akkor még borostyánnal borított, fehér színű házat. A korabeli látogatók visszaemlékezései alapján két kard is lógott a bejárat fölött, amik közül az egyiket az 1513-as floddeni csatában forgatták. Apjához hasonlóan az özvegy királynő későbbi életének nagy részét szegénységben töltötte. Az 1880-as évek elején elhagyta a palotát, és lányához költözködött, Kelsóban. 1883. július 12-én bekövetkezett halála után a faluban nagy látogatottságú temetés volt. Ma a magántulajdonban lévő házat akár kis lehet venni de a tulajdonosok főleg pároknak javasolják az.*.

Olvass tovább →

Erdélyi Kálmán

Erdélyi Kálmán szegedi első zenekarvezető, a híres Erdélyi Náczi testvéröcscse, 1860-ban született Szegeden. Mint utolsó sarja a hírneves Erdélyi cigánycsaládnak, gondos neveltetésben részesült, s szülei nem is a zenészi pályára szánták. De midőn bátyját, Náczit, a városi zenede tanárává választották, abbahagyta tanulmányait, átvette bátyja bandáját és mint kitűnő prim-hegedüs a szegedi városi színházhoz szerződött. 1879-ben, midőn a Tisza Szegedet elöntötte, bátyjával együtt beutazta Európa nagyobb városait, s azután még ugyanazon évben kimentek Amerikába, hol négy éven keresztül az Éden-múzeumban játszottak. NewYorkban, Vanderbilt vasút-király estélyén Erdélyi Kálmán oly művészileg játszott, hogy a nabob gazdagon megjutalmazta őt. 1883-ban Erdélyi Náczi meghűlés folytán erősen megbetegedett New-Yorkban, ezért hazatértek és itt Kálmán végleg átvette a bátyja zenekarának vezetését. Még ugyanezen évben, midőn a király meglátogatta az újonnan felépült Szegedet, őt is az a kitüntetés érte, hogy a király előtt játszhatott. 1885-ben újra körútra indult. Bejárta Németotszágot és Csehországot, Königrätzben megtörtént vele, hogy a városi tanács nem akarta megengedni, hogy nyilvánosan hangversenyezzen. Kálmán nagyon sértve érezte magát és csak az a kérése volt a városi tanácshoz, hogy engedjék meg a próbamuzsikálást. Ez megtörtént a város előjárósága előtt, és a zenekar oly nagy tetszést aratott, hogy 8 napig ott tartották őket. Erdélyi körutat tett ezután Németországban..*.

Olvass tovább →

ifj. Erdélyi Ignác

1845-ben született, és a minoriták Szent Miklós-templomában tartották keresztvíz alá, hiszen a muzsikus cigányok Felsővároson laktak a templom körüli utcákban. Ignác az édesapjától kapta az első hegedűleckéket, és már nyolcévesen nem mindennapi zenei tehetségnek számított. Apja beíratta a pécsi püspöki zeneiskolába, majd a bécsi konzervatóriumba. Szegedi és pesti muzsikusok segítették a hangversenyeik bevételével az ifjabb Erdélyi Ignác tanulmányait. Az ifjú muzsikus az 1870-es évek második felében már ismert és tehetős ember volt. Előkelő háza és többezer kötetes könyvtára és kottatára volt. Beszélt angolul, franciául, németül és szerbül. Jó ismerője volt mind a magyar, mind a külföldi irodalomnak, Robert Burns skót költő verseit és a csillagászatot népszerűsítő francia Camille Flammariont eredetiben olvasta. Tanulásra buzdította és maga is tanította a cigányokat.Erdélyi Náci a népszerű szegedi szőke cigány, akinek a muzsikáját ismerte az egész magyar világ, sőt még ezen kívül is néhány tartomány. Bandájával, amely a legjobban szervezettek egyike volt, eljárt a világ nagy metropolisaiba, Párisba, Berlinbe, Konstantinápolyba, New-Yorkba. Erdélyi Náci nem volt közönséges cigány, már a formája is elütött a többitől. Valamennyi cigány haja fekete volt, mint az éjszaka, míg ellenben ő szőke volt, akár egy svéd tenorista. A megjelenésében sem volt semmi cigányos. Úri módon, disztingváltan öltözködött, maga is műveit ember.*.

Olvass tovább →

Első cigány származású pap

Pozsár Endre 1856. február 24-én született Vácon. Amikor iskoláit megkezdte, még nem létezett általános tankötelezettség, csak szülei kívánhatták, hogy tanult ember legyen. 18 és fél évesen segítségkérő levelet írt a váci püspöknek. Pozsár Endre azt írta, hogy négy kisgyermeket nevelő szegény szülei saját erőjükből képtelenek őt tovább taníttatni és pártfogói sincsenek, ezért legyen iskolai tanulmányaiban a segítségére. A püspök segített, így 1876. május 29-én érettségizett a budapesti piaristáknál. Az ifjú papi pályát választotta és a váci papi szemináriumba jelentkezett. Három év után 1879. Július 27-én szentelték pappá Vácott. Nagy közönség töltötte be a templomot, s ott voltak a szülők is. Mise után Victerkanonoknál ebéd volt, aki áldomásában kiemelte az egyház ama személyválogatást nem ismerő anyai szeretetét, mellyel kivétel nélkül mindenkit a keblére ölel. Endre a későbbiekben Káplán Bujákon (három ízben is) Bagon, Romhányban, Kunszentmiklóson, Újkécskén, Csépán, Csongrádon, Kiskunmajsán, Dorozsmán, Túrán, Hatvanban. 1891-ben Kállón rövid ideig ideiglenes adminisztrátor, majd káplán Kiskunfélegyházán, Cegléden, Hódmezővásárhelyen. 1897-től Szentlőrinckátán adminisztrátor, majd 1901-től plébános és az is marad 1928-ig, amikor nyugdíjba vonul. Endre segítségével szerkesztette József főherceg a híres cigányszótárt, amely egytelen a maga nemében. Ugyancsak ő segített a József főhercegnek abban a kedvenc törekvésében is, hogy a cigányokat állandó lakhelyhez juttassa. Jókai Mór érdeklődését is.*.

Olvass tovább →

Cigányság letelepedése Magyarországon

Egyes feljegyzések szerint Zsigmond király 1419-ben adta meg az első letelepedési engedélyt egy cigány család számára, akik évekig tartó hányattatás után Spanyolországból menekültek Magyarországba. Sajnos ez az okmány, amely kultúrtörténeti szempontból felbecsülhetetlen értéket jelentene, elveszett, így nem tudjuk azt sem, hogy mi volt a neve az első Magyarországon megtelepedett cigányoknak. Annyit azonban már határozottan tudunk, hogy a következő évben 1420-ban a nemesi udvarházak tele voltak cigányzenészekkel. Ez a furcsa, tarka örmény eredetű népség főleg zeneszerszámainak köszönheti, hogy az udvarházakban megkedvelték őket, sőt lassan a nemesi kúriák versengtek egy-egy cigány család megszerzéséért. Körülbelül olyasféle szerepet töltöttek be a nagyobb nemesi kúriákon, mint a bohócok vagy még inkább íródeákok a fejedelmek udvarában. Művelődéstörténeti szempontból nagyon érdekes, hogy az első cigány muzsikusok milyen hangszerekkel zenéltek. Volt természetesen hegedűjük, de ötszáz évvel korábban nem a hegedűé volt a vezérszólam a cigánymuzsikában. Egy sípszerű zeneszerszámot használtak, amely a ma tárogató ősének tekinthető. A harmadik hangszer, amely nagyon népszerű lett, egy lábnélküli cimbalom, amelyet karjukra fektettek és egy kézzel verték ki rajta a dallamot. Ezek a szokatlan, bánatos melódiák nagyon hatottak a nemesi udvarházak lakóira és lassan-lassan a köznép is átvette a cigánymuzsika divatját. Ott találjuk őket a nemzet minden örömében, bánatában, s hangszereikkel mindig kifejezést.*.

Olvass tovább →

Cigánypárbaj

A cigányprímások gyakran kihívták egymást párbajra, amelyet persze bandáik élén nem karddal, pisztollyal, hanem cigányfegyverrel – hegedűvel vívtak meg életre, halálra. Nagy baj soha nem származott ebből, mert hiába jelentik ki a felkért bírák az egyiket győztesnek, ezt a másik ugyan el nem hiszi. Nem lenne cigány, ha elhinné. Csodálatos éppen ezért, hogy az első cigánypárbaj legyőzöttje az ősi cigány erkölcs ellenére nyíltan beismerte, hogy különb cigány az, aki legyőzte őt. Ez a ritka cigány Berkes Lajos volt, pompás művész. Muzsikált ő a német császári udvarban, párizsi világkiállításon. Egyszerre elkezdte hirdetni, hogy különb cigány Rácz Palinál, akinél pedig soha sem volt istenáldottabb mestere a cigánymuzsikának. Rácz Pali erre kihívta párbajra. Az ország legelső zeneértői előtt folyt le a párbaj s azok Rácz Palit jelentették ki győztesnek. Nem sokkal ezután halálos betegség tört Rácz Palira s Berkes Lajos felkeserte a már menthetetlen Ráczot és így szólt hozzá: „Nagyobb muzsikus vagy nálam, Pali –hadd csókoljalak meg elismerésképpen!” Forrás: Amerikai Magyar Népszava, 1938. március  

Olvass tovább →

Budai János

Budai János, szegedi cimbalmos, 1859-ben született Szentesen. Apja István, a cimbalmosok nesztora, aki István nádor udvari zenekarának országos hírű cimbalmosa volt és egy egész cimbalom-játszó nemzedéket nevelt fel. Jánoson már 10 éves korában meglátszott apja rendkívüli tehetség, kitartása, akaratereje révén nagy művésszé fejlődött. 18 éves korában, mint szóló-játékos bejárta Európa összes államát, mindenütt dicsőséget szerezve a magyar zenének. Majd Amerikába hajózott át, hol teljes két évet töltött s így nagy része van abban, hogy a cimbalom, mint népszerű hangszer elterjedt az új világban. Pompás játékával valósággal meghódította az amerikai nábobokat, akik megpróbálták ott tartóztatni őt, de Budait haza hozta a honvágy. Hazatérvén Erdélyi Kálmán zenekaránál játszott Szegeden. Budai tehetséges zeneszerző is volt, azonban dalai szerénysége miatt nem láttak napvilágot. A kitűnő zenészt puritán jelleméért tagtársai valóságos testvéri szeretettel bálványozták, mint zenészt, de úgyis mint embert a zenekar tengelyét képezte.  Forrás: Czigányzenészek Albuma, Markó Miklós          

Olvass tovább →

Berkes Béla, a vén cigány

1861. november 13-án születtet a Monor melletti Úri községben. Az első szülött Béla örökölte édesapja nagy tehetségét. Berkes Lajos az édesapa híres prímás volt, akitől nagyon sokat tanult. Gyerekkorábban már az Országos Kaszinóban, a Nemzeti Kaszinóban, a Park Klubban is játszott. Tizenhárom esztendős volt, amikor Bécsben egy udvari bálon játszott a király előtt, ami után Erzsébet királyné megcirógatta a kis Berkes göndör haját. Még sokáig muzsikált együtt az édesapjával. 1878-ban a Párizsi világkiállításra meghívást kapott Berkes Lajos és bandája, velük tartott fia is. Édesapja délelőtt muzsikált, Béla pedig délután és este. Egy nap táviratot kapott Pestről az édesapja, hogy a felesége haldoklik. Fiával nem tudatta a hírt, megbízta, hogy irányítsa a bandát nélküle. Béla átvette a munkát az apjától ekkor lett a „banda” vezetője. Berkes emberei olyan zenészek voltak, akik nemcsak a hegedűt kezelték mesteri módon, hanem a zongorán is kitűnően játszottak. A cimbalmos, a csellós, a nagybőgős, meg a hegedűsök is úgy zongoráztak, mintha az lett volna a mesterségük. Nem a régimódi hallás után dolgozó zenészek voltak a Berkes Béla Bandája, hanem zeneileg a legműveltebbek egytől – egyig, hiszen a magasabb zeneismeretekben is jártasok voltak. Mig cigányok többsége, akik kotta nélkül játszottak, kotta nélkül is tanulták meg a dalokat..*.

Olvass tovább →

Banda Marci

Banda Marci prímás, a hallgató magyar nóták mestere. 1847-ben született Vácon, atyja Mihály, a híres Bihari Jánosnak volt társa. Banda Marci már kora gyermekkorában árvaságra jutott, s mint 13 éves muzsikust a híres öreg Rácz Pali vette gondjai alá. Az ö bandájában sajátította el a remek magyar hallgató nóták játszását. A 80-as évek elején a fővárosba került Banda Marci, ahol letelepedett, és kedvence lett a budapesti közönségnek. A jeles zenész négy derék muzsikus fiút nevelt. Egy kis családi házat szerzett a Hársfa-utcában és a nagy fővárosban ő lett az egyedüli cigányzenész, ki háziúrnak mondhatta magát. Több évig a „Budapest“ kávéház állandó zenésze volt.  Egyik csúcspontja az 1903-ban a Népszínházban megrendezett prímásverseny volt, melyben a 25 estén át bemutatkozott 25 prímásból és zenekarból Banda Marcié lett az aranyérem. Muzsikálását így jellemezte Vác tudós történetírója, Tragor Ignác: „Játéka az érzésnek őszinte odaadó melegségével volt áthatva. Nem cifrázott, nem cigánykodott, nem illegette magát. Egyszerűen és szerényen, de párját ritkító melegséggel szólaltatta meg a hegedűjét. Teljesen átérezte az egyes dalokat, belehatolt a szellemükbe és így szépségüket a maguk egészében varázsolta bele hallgatóinak szívébe.” 1924 őszén hazaköltözött Vácra. 1924. december 29-én, délután 6 órakor, 78 éves korában hunyt el, sógornője Hattyú utcai házában. Zenék: https://gramofononline.hu/1938096488/banda_marci_csardas Gramofon Online.*.

Olvass tovább →

Az első cigányiskola, Ungváron

1927. március 05-én olyan iskola alakult, amelynek nem volt párja akkoriban. A tanintézet a világ első cigányiskolája volt. Az ungvári cigányemberek kérésére állította fel a város az iskolát. A helyi cigányok művelődni akartak és ezért kértek engedélyt az iskolaépítésre. Az építési munkálatokat maguk a cigányok végezték el, maga az iskolaépület egy fillérjébe sem került a városnak. Az iskola fenntartását és a tanító fizetését is a cigánytelep jobbmódú tagjai vállalták a kezdetekben magukra. Az elemi iskola összes tárgyait tanították itt. A tanterv csak abban különbözött a többi iskolák tanterveitől, hogy az egyik legfontosabb tárgya a hegedűtanítás volt. Az iskolának megnyitásakor 28 fő tanulója volt, hat éves kortól tizennégy éves korig. Az 1926-27. iskolai évben megtanulták a gyerekek a nyomtatott betűk felismerését, illetve tízig összeadni és kivonni. Az iskola első tanítója „Szeszták” nevezetű polgári iskolai tanító volt, aki a munkája megkezdése előtt kénytelen volt maga is megtanulni cigányul, mert az aprógyermekek legtöbbje nem beszélt más nyelven. Megtanította őket a nemzeti himnuszra és néhány dalra, és erre mindössze csak öt hónap állt rendelkezésére, mert a tanító úr megbetegedett, és helyét 1927. szeptember 12-én Tomcsányi Miklós tanító foglalta el, aki 28 diákkal kezdte el a tanévet. Munkáját nagy nehézségek árán kezdhette meg, mert a.*.

Olvass tovább →