Kőszegi Edit

Rendező

1952-ben születtem, Gyulán Elvégeztem a kirakatrendező iskolát, a könyvtár – népművelés szakot, és a filmíró kollégiumot. Játékfilm forgatókönyveket írtam, a Hunnia Filmstúdióban voltam dramaturg 1992 óta Szuhay Péterrel készítünk roma tárgyú dokumentumfilmeket. Lakásom, ami egyúttal a KuglerArt Szalongaléria 2011 óta szalon, és galériaként áll nyitva minden érdeklődő előtt, jelentős kortárs roma képzőművészeti anyaggal.

Az én ismereteim a cigányokról, cigányságról, úgy gondolom igazán tipikus volt, azaz semmilyen, de még ráadásul azt is hittem, hogy van, vagyis egyáltalán nem tudtam, hogy nincsen, sőt ezt nem is hittem volna el senkinek. Hiszen ott szerepeltek filmekben, regényekben, festményeken. És ez számomra a valóság volt. Mióta rádöbbentem milyen tudatlan voltam, minden törekvésem, hogy amit megtapasztaltam azt mindenkivel megoszthassam, és akiket megismertem, azokat mindenki megismerhesse. Filmen, kiállításokon, vagy a Szalonban, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.

Hiszem, hogy sokan vagyunk, és mi mindig nyitva vagyunk…

© 2019. Roma Produkciós Iroda Alapítvány - Minden jog fenntartva!