Balázs Viktória

1987-ben születtem Balassagyarmaton, egy Nógrád megyei kis városban. Iskolai tanulmányaim egy részét is itt végeztem, Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola magyar-történelem szakán érettségiztem le, majd ez után Budapestre költöztem. Egy OKJ-s képzésen vettem részt az Atalanta Üzleti Szakközépiskolában, intézményi kommunikátor szakon végeztem, habár ezen a területen nem volt lehetőségem dolgozni, mindig is érdekelt a kommunikáció.

2010-ben egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az Aven!- roma médiagyakornoki programra, ahol roma fiatalokat tanítanak meg az újságírás csínjára-bínjára. Nagyon megörültem, mikor láttam, hogy az elméleti képzés mellett gyakorlatra is szert lehet tenni. A háromfordulós rostán szerencsésen bejutottam. A program elméleti képzéssel indult, ahol az olyan neves tanároktól tanulhattunk többek között, mint Daniss Győző Aranytollas író, Romhányi Tamás Pulitzer-díjas író, Kolláth György alkotmányjogász. Most, hogy már túl vagyok az elméleti képzésen, és a vizsgák egy részén is, a többi tizenhárom hallgatótársammal együtt a szakmai gyakorlat részéhez érkeztünk. Van, aki az írott sajtó területét, van, aki a rádiózást és van, aki a televíziózást választotta, én ez utóbbi mellett tettem le a voksomat.

Úgy gondolom mindenkinek adatott egy talentum,egy kincs- mi az, amiben jó, és mi az, ami örömöt tud szerezni az embernek. Én most 23 évesen úgy gondolom, hogy a média világa, ezen belül is a szerkesztő- riporteri munka az, ami számomra megadhatja azt, amire mindig is vágytam. Mindenképp szeretnék egy magazinműsor riportere lenni, jelenleg a Magyar Televízió Jelfogó című műsorának gyakornoka vagyok. Úgy gondolom, ez a magazin nagyon színes és érdekes témákkal foglakozik, itt megtanulhatom a riporteri munka minden apró részletét, és remélem, hogy egy vérbeli riporter válik majd belőlem.